BUX
38228

Nagy forgalomban nagyot zuhant az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,1 százalékos veszteségben zárta a napot, 37 319 ponton.

Szabó Zsuzsanna, 2017. szeptember 26. kedd, 18:47

A részvénypiac forgalma 21 milliárd forint volt, jóval magasabb az átlagosnál, amelynek több mint háromnegyedét az OTP-részvények adták. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, 4,6 százalékkal. A magyar bankpapír árfolyama 10 ezer forint alá csökkenve 9710 forinton fejezte be a napot, délután 9633 forinton is állt.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-nek elmondta, amikor a francia Groupama tavasszal OTP-részvényeket adott el, 180 napos moratórium kezdődött a további részvényeladásokra, amely lejárt. A piac attól fél, hogy a nagytulajdonos újabb részvényadagot fog a tőzsdén értékesíteni. Folyamatosak voltak az eladások, elég nagy tételben, ez nyomta le az OTP árfolyamát 9710 forintra, de ennél mélyebben is volt. Hozzátette, a többi vezető részvény sem szerepelt túl jól.

Értékpapír-kereskedők az MTI-nek tőzsdezárás előtt azt mondták, nincs konkrét hír az OTP-árfolyam zuhanása mögött, nem jött ki olyan információ, amely indokolna egy ekkora esést. A piac arra spekulál, hogy a Groupama-csoport további pakettet értékesít, amire tőzsdezárás után, gyorsított könyvépítéses módszerrel kerülhet sor. A másik verzió az lehet, hogy valaki profitot realizál, de ezt nem szokták ilyen hevesen és gyorsan végrehajtani - tették hozzá.

A Groupama március 22-én jelentette be, hogy a tulajdonában lévő OTP-részvények közül 8 millió 260 ezer darabot (az összes OTP-részvény mintegy 3 százalékát) elad intézményi befektetőknek. Az OTP-részvények értékesítése a vállalat eszközállományának diverzifikálását célzó politika része.

A Mol is lehetett volna a főszereplő

Ha az OTP nem zuhant volna, a nap főszereplője a Mol lett volna, amelynek részvényeit felaprózták: az 1000 forintos törzsrészvények névértéke a nyolcadára - 125 forintra - csökkent, a részvények száma pedig nyolcszorosára - 102 428 103-ról 819 424 824 darabra - nőtt az alaptőke változása nélkül. A 125 forint névértékű részvényekkel kedden kereskedtek először.

A Mol-részvények keddi bázisárát 3057 forintban határozta meg a tőzsde. A papírok hétfői záróára 24 455 forint volt, vagyis a tőzsdei árfolyamukat is nyolcadolták. A magyar olajpapír 0,6 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, a nap nagy részében azonban pluszban volt.

A Mol közgyűlésére készült előterjesztés a részvényfelaprózási javaslatot azzal magyarázta, hogy a Mol-részvények 20 000 forint körüli tőzsdei árfolyama többszöröse a BÉT prémium szegmensét alkotó részvények 3500 forintos átlagos árfolyamának. A részvényfelaprózás jellemzően forgalom- és likviditásnövelő, a váltás utáni alacsonyabb árfolyam megkönnyíti a kisbefektetők kereskedését a Mol-részvényekkel.

A Mol árfolyama 0,6 százalékkal 3039 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 4,6 százalékkal 9710 forintra esett, forgalma 16 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,6 százalékkal 475 forintra gyengült, forgalma 435 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1,05 százalékkal 6679 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.