A milliárdos befektetőkhöz közeli források szerint Soros György hosszú kihagyás után ismét visszatért az aktív befektetésekhez - írja a Wall Street Journal (WSJ). A lap szerint az utóbbi időben számos olyan pozíciót nyitott, amelyekből a piacok esése és a világgazdaság komoly problémái esetén profitálhatna.

A Soros György és családja vagyonát kezelő, mintegy 30 milliárd dollár felett rendelkező Soros Fund Management LLC részvényeket adott el, aranyat és aranybánya cégek részvényeit vásárolta, ami arra utal, hogy komolyabb piaci zavarokra számít. Az arany árfolyama gyakran emelkedik ezekben az időszakokban, a befektetők ugyanis általában biztonságos menedékként tekintenek a nemesfémre - írja a lap.

Soros annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban inkább karitatív tevékenységéről és a politika iránti érdeklődéséről lehetett hallani, soha nem távolodott el teljesen cégének befektetési döntéseitől. Már korábban is lehetett hallani arról, hogy aktívan beleszól a befektetési döntésekbe, különösen olyan időszakokat követően, amikor az jelentősebb veszteségeket szenvedett el. Az elmúlt években azonban ő közvetlenül nem hozott befektetési döntéseket, az év eleje óta azonban ez megváltozott. Azóta egyre több időt tölt el az irodában és közvetlenül irányít egyes befektetéseket, s sokkal szorosabbá vált kapcsolata a cég vezetőivel.

Az, hogy Soros többet foglalkozik cégével persze nem csak hirtelen borússá váló világnézetének köszönhető, hanem annak is, hogy tavaly távozott a cégtől Scott Bessent, aki sokáig a makrogazdasági folyamatok előrejelzéséért és az ezek alapján történő befektetésekért volt felelős. Bessent saját hedge fundot hozott létre, amibe egyébként 2 milliárd dollárral Soros György is beszállt.

A szakember kiszállását követően befektetési igazgatónak Soros Ted Burdickot nevezte ki, azonban ő inkább az arbitrázs ügyletekben és a nem teljesítő hitelek terén tekinthető specialistának, a makroalapú befektetések területén kevesebb tapasztalattal rendelkezik.

Mindenhol csak a viharfelhők

Soros a lap szerint az elmúlt fél évben vált egyre pesszimistábbá, nyilatkozatai alapján úgy tűnik, szerinte a gazdasági és politikai problémák Kínában, Európában és a világ más részein egyre kezelhetetlenebbé válnak. Bár az amerikai részvénypiac az év eleji eséséből magához tért, s a kínai piacok is stabilizálódni látszanak, Soros szkeptikus maradt a kínai gazdasággal kapcsolatban, amely lassulni látszik. Szerinte, ha csökkenne a kínai befektetések értéke, akkor annak globális következményei lehetnek.

Kína tőkekiáramlástól szenved, s az utóbbi időben elkezdte kimeríteni devizatartalékait, míg más ázsiai országok növelték a sajátjukat. Eközben belső, a politikai vezetésen belüli konfliktusokkal küzd, ami a következő években megnehezíti a kormányzat számára, hogy kezelje a felmerülő pénzügyi problémákat - nyilatkozta korábban. Az ország nem akar transzparens politikai rendszert kialakítani, ami pedig szükséges lenne a szükséges gazdasági változtatások végrehajtásához. Bár Peking az elmúlt években komoly változtatásokba kezdett, azonban az utóbbi időszakban a heves piaci mozgások nyomán visszalépett ezen erőfeszítésektől - tette hozzá.

Bár a befektetők egy része attól tart, hogy hamarosan felpörög az infláció az Egyesült Államokban, Soros szerint pont ennek ellenkezője várható. úgy váli, nagyobb veszély, hogy a kínai gazdaság lassulása globálisan és Amerikában is deflációs hatású lesz.

Szerinte arra is jó esély van, hogy az Európai Unió összeomlik a migrációs válság, a Görögország jelentette folyamatos kihívások és az Egyesült Királyság esetleges kilépésének súlya alatt. Ha Nagy-Britannia kilép, az általános menekülést indíthat el, s az Európai Unió időleges dezintegrációja elkerülhetetlenné válik. Ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott: meggyőződése, ahogy közeledik a Brexit szavazás, a maradni akarók tábora úgy fog erősödni.

A nemesfémek jól hoztak

Soros pesszimista tétjeinek eddig vegyesek az eredményei. Az első negyedévben cége 19 millió darab Barrick Gold Corp. részvényt vásárolt, ez a világ legnagyobb aranybánya vállalata, s ezzel ez vált a cég legnagyobb részvénybefektetésévé. A negyedév vége óta ez a részesedés mintegy 90 millió dollárral értékelődött fel. A szintén az első negyedévben összevásárolt egymillió Silver Wheaton Corp. (a világ legnagyobb ezüst kitermelő és kereskedő cége) részvény 28 millióval ér többet március vége óta.

Ugyanakkor a negyedév során számos, az amerikai részvénypiac esésére játszó derivatív pozíciót is nyitottak, március vége óta azonban az S&P-500-as részvényindex 3 százalékot emelkedett. Ezek a pozíciók így most veszteségben állhatnak.

A legutóbbi alkalom, amikor Soros ilyen aktívan részt vett a befektetési döntésekben, 2007-ben volt. Akkor az amerikai ingatlanpiac helyzete miatt aggódott, s nyitott a piac esésére játszó pozíciókat, amelyek két év alatt összesen egymilliárd dollárnyi nyereséget hoztak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!