Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pénteki kereskedést 19 263 ponton fejezte be a BUX index, ez 0,4 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. Napközben ennél jóval nagyobb is volt a mínusz, a szokásos hóvégi felhúzás ezúttal majdnem 150 pontot jelentett a kereskedés utolsó perceiben. A forgalom is kimondottan magas volt, majdnem húszmilliárd forint cserélt gazdát, ezen belül az OTP 12,5 milliárdnyi üzletet regisztrált.

A vezető részvények felemás napot tudhatnak maguk mögött, a nap vesztese az OTP lett, mely 3,6 százalékkal 4900 forintig zuhant. A magas forgalom és a jókora esés nem jó ómen a bankpapírok számára, bár az utóbbi időben sokan pedzegették, hogy túl hirtelen vitte át az 5000 forintot, így korrekcióra lenne szükség. A Mol a nap végi felrántás után 16 640 forinton zárt, ami két százalékkal volt magasabb a csütörtöki árfolyamnál. A Magyar Telekom pedig három forintos drágulást követően 362 forintot ért.

A gyógyszergyártók közül a Richter fél százalékos emelkedéssel búcsúztatta a májust, így 35 570 forinton állt meg, míg az Egis 0,8 százalékos lecsorgást követően 20 545 forintot ért.

Az illikvid kispapírok közül szokatlanul magas, 160 millió forint volt a BTel forgalma, a távközlési részvények 3,8 százalékkal 1140 forintra estek vissza. Tovább szenvedett pénteken is a Pannon-Flax és a Biomedical, míg a legnagyobb nyertes az Elmű és a Konzum lettek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!