- Hogyan alakul a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. által kezelt vagyon?

- Amikor 2012-ben elindultunk, 60-70 milliárd forintos kezelt vagyonnal kezdtünk, most pedig, az ötödik üzleti évünkben járva, 160-170 milliárd forintnál tartunk. Minél nagyobb egy alapkezelő, annál nehezebb a növekedés. Emiatt mi is inkább a stabil, évi 10-20 százalékos kezelt vagyon növekedést tűztük ki célunknak.

Az alapkezelő 15 kollégával dolgozik. A konzervatív, értékalapú hozzáállásunk abban is megjelenik, hogy az indulás óta igyekezetünk olyan struktúrát kialakítani, ahol minden pozícióba nagy tudású szakembereket igazoltunk. Az első négy évünkben az intézményi ügyfelekre koncentráltunk, ahol kiemelten fontos a mérethatékony működés.

A mérethatékonyság volt az oka annak is, hogy eddig alapvetően zártkörű alapokban gondolkoztunk. Egy alapnak az induláskor gyorsan el kell érni a fél-egy milliárd forint nagyságot, különben a fix költségek elviszik a hozam nagy részét. Sok alapkezelő esik abba a hibába, hogy elindul egy termékkel pusztán azért, hogy azt a látszatot keltse: milyen szuper stratégiája van. De közben vagyon nem kerül bele, mivel nem tudja a terméket értékesíteni.

Mi ebben is konzervatívak vagyunk. Csak olyan termékkel lépünk piacra, amit el is tudunk adni, amivel az ügyfelek is elégedettek. Ennek is köszönhető, hogy tavalyi teljesítményünkkel hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a tőzsdén jegyzett CIG Pannónia Biztosító rekordnyereséget érhetett el.

Mostanra megérett a helyzet, hogy magabiztosan megtegyük a következő lépést: a meglévő, zártkörű alapjainknak nyilvános sorozatokat is készítünk. Az értékesítést két komoly banki forgalmazó partnerünk, az UniCredit és a Gránit Bank segíti.

Emellett a közeljövőben több tematikus alap indítását is tervezzük, amelyek egy-egy olyan iparágra "lőnek", amelyek tartósan felül tudják teljesíteni az általános indexeket.

- Adódik a kérdés: hol lesz az alapkezelő öt év múlva?

- Reális és konzervatív terveink szerint a kezelt vagyonunk 250-300 milliárd forintra nő, amelynek legalább 20 százaléka retailből származik.

Ez mutatják a számok

A Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. két tulajdonosa a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és a Pannónia Nyugdíjpénztár. Az alapkezelő 2015 végén több mint 163 milliárd forint vagyont kezelt, ezen belül több mint 100 milliárd forintnyi pénztári és mintegy 55 milliárd forintnyi unit-linked biztosítói vagyont, amivel a pénztári vagyonkezelés területén 7,9, a unit-linked biztosítói vagyonkezelés területén 12,3 százalékos piaci részesedést ért el.

Az alapkezelő 2015 végén öt zártkörű befektetési alapot kezelt, ezzel az év végén a hazai zártkörű alapok piacán 15 százalékos piaci részesedést szerzett, ezzel az egy évvel korábbi részesedését megduplázta. A zrt. 2015-es árbevétele 1 119 millió forint, adózott eredménye pedig 580 millió forint nyereség volt.

- Hogy látja az alapkezelők számára az egzotikus termékek helyét és jelentőségét?

- Sok egzotikus termékünk van, elsősorban a biztosítói oldalon, a unit-linked területen futnak a tematikus alapok, amelyeket nagyon szeretnek az ügyfelek. A MoneyMoonnál tavaly újra elnyertük el az Év vagyonkezelője elismerést, emellett 2015-ben az indiai alapunk, 2014-ben pedig a kínai alapunk volt a legjobb a maga kategóriájában.

Felmerül a kérdés: hogyan érthetünk ilyen egzotikus dolgokhoz? Az induláskor olyan, masszív matematikai és pénzügyi alapokon álló  kiválasztási modellt alakítottunk ki, amellyel gyakorlatilag a világ összes releváns termékét és befektetési egységét vizsgáljuk. Ez 80 százalékban kvantitatív, 20 százalékban pedig kvalitatív megközelítés.

Elsősorban azzal foglalkozunk, amihez értünk: ez a magyar és a régiós piacot jelenti. Budapestről pedig nem lehet Kínába vagy Indiába "direktbe" hatékonyan befektetni. Ehelyett meg kell találni azokat, akik ebben nagyon jók, ebben pedig van egy jó módszerünk. A kínai alapoknál több ezer befektetési alapot kell megvizsgálni, hogy mit tudnak. Ezt mi a Bloomberg, a Morningstar és a Lipper FMI segítségével megtesszük. Végül kiválasztjuk a top-20 megoldást, amely a szakembereink szerint a legjobb lehet az ügyfeleink számára, majd ezt szűkítjük tovább a konkrét befektetéseknél 2-5 alapra. E termékeket a portfóliókba kerülés után folyamatosan monitorozzuk a befektetési kockázatelemző rendszerünk segítségével. Persze nem kizárólag a modellek alapján döntünk, az is fontos számunkra, hogy ki a partnerünk - mennyire megbízható, milyen múltja van.

- A kínai tőzsde gyengélkedése hogyan hat az alapok teljesítményére?

- Minden termékre igaz, hogy ha a visszatekintő hozama gyengébb, akkor kevésbé vonzó befektetés. Az intézményi ügyfeleink (biztosítók és nyugdíjpénztárak) hosszú távra terveznek - a mi filozófiánk alapja is a hosszú távú értékteremtés. Kína esetében valóban nehéz megmondani, hogy rövid távon mi fog ott történni, ám hosszú távon biztosan óriási érték teremtődik ott. Manapság egyre több ügyfél megérti, hogy egy biztosítási struktúra nem rövid távú befektetés, hanem 10-20 évre kell optimalizálni.

- Évtizedes távlatban India vonzóbb lehet akár a kínai piacnál is?

- Úgy látom, hogy India komoly strukturális változásokon ment keresztül az utóbbi 2-3 évben, eközben azonban az értékelés kissé előreszaladt. A kínai piacon pedig jól látszik, hogy ott már elég sok kockázat "be van árazva", úgyhogy ma már kifejezetten olcsónak gondoljuk. A nagy kérdés az, hogy vannak-e még black swan vagy event risk jellegű, meglepetésszerű szignifikáns kockázatok. (Ezek olyan kockázatok, amelyeket szinte lehetetlen előre megjósolni, és csak utólag próbálnak magyarázatot találni rájuk - a szerk.) Úgy vélem, hogy hosszú távon mindenképpen "benne kell lenni" Kínában.

- Mennyire érdemes Afrikában gondolkodni?

- A fekete kontinenst régóta követjük, de úgy látjuk, hogy a méret és a fejlettség szempontjából nem áll jól. Bár akad néhány vonzó terület, Afrika befektetési értelemben igen kockázatos és kicsi, ráadásul mostanában "nem nagyon mennek" a nyersanyag-vezérelt gazdaságok.

- Az árupiacok érdekesek lehetnek mostanában?

- Az emberek többsége azt gondolja az árupiacokról, hogy - többek közt a növekvő népesség miatt - trendszerűen felfelé mennek. Ehhez képest kétszáz éve inkább lefelé tartanak, mivel a hatékonyságnövekedés mértéke bőven kompenzálja a termőföldek csökkenését és az igények növekedését.

Úgy vélem, hogy egyrészt a nyersanyagpiacok a következő 3-6 hónapban valószínűleg lent maradnak, másrészt mivel már kezdik elérni lokális mélypontjaikat, így a következő évek hozhatnak növekedést, átmenetileg szembemenve a hosszú távú trenddel.

Karrierív

Benczédi Balázs 45 éves, 1995-ben közgazdász diplomát szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. A szakember 1990-től pénzügyi vezető a Genius Kft-nél, 1992-től treasury back office munkatárs a Credit Lyonnais Hungária Rt.-nél, 1994-től a Westdeutsche Landesbank Rt. treasury back office vezetője, majd senior kötvény- és pénzpiaci üzletkötője. Az ING Bankhoz 1999-ben csatlakozott, ahol különböző pozícióban dolgozott, 2005-től az ING kelet-európai kereskedését igazgatta; 2006. július és 2007. március között kis kitérőt tett a Raiffeisen Banknál, ahol a befektetési banki terület kiépítéséért és működtetésért felelt, 2007. márciusától az ING Alapkezelő vezérigazgatója volt. Benczédi 2011 júliusa óta a Pannónia CIG Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója.

- Ön szerint a jelenlegi medve piacon mibe érdemes fektetni?

- Nem az a fontos, hogy mibe, hanem az, hogy hogyan. Azt tanácsolnám, hogy mindenki diverzifikáljon a kockázatvállalási hajlandóságának és az időtávjának megfelelően.

- Aktívan kezelt vagy passzív alapba fektetést tanácsolna?

- Mostanában az aktívan kezelt alapoknak, a szaktudásnak nagyobb tere van. Most dől el, hogy ki az, aki jól csinálja. Nincs trendszerű piac, nagy a volatilitás és nem látszik, hogy merre indulnak a tőkepiacok. Ilyen dolgokra egy passzív, "beleülős" befektető nem tud jól reagálni.

Olyan jelenséggel az utóbbi öt évben nem találkozott a magyar lakosság, hogy a hozamok nem lefelé, hanem felfelé mozognak. Ezt a helyzetet is kezelni kell tudni. Ezzel együtt a közeljövőben a jelenlegi kamatkörnyezet várhatóan fenn fog maradni.

- Az utóbbi években egyrészt gyorsan nőnek a lakossági megtakarítások, másrészt a magyarok alapvetően óvatosak, harmadrészt a korábbi években megszokták a magas kockázatmentes hozamokat. A három milyen üzenet egy alapkezelő számára?

- Miután az alapkamatnál nem sok tér van lefelé, előtérbe kerülnek a diverzifikációs lehetőségek: részvény, nyersanyag, ingatlan. Mi például mostanában vonzónak tartjuk a magyar részvényeket, és reméljük, hogy a BÉT élénkítése is sikeres lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!