Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Dow 0,1, az S&P-500 0,2, a Nasdaq 0,8 százalékos veszteségben zárta a napot. A tengerentúli rossz kedvet piaci kommentárok csalódást keltő feldolgozóipari valamint ingatlanpiaci adattal magyarázták.

Az amerikai tőzsdezárást követően jelentett az Apple és a Facebook.

A Facebook eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat, hiszen a cég az első negyedévre 642 millió dolláros profitot, vagy 25 centes egy részvényre eső nyereséget jelentett. Elemzők 24 centes részvényenkénti nyereséggel számoltak a tavalyi 219 millió dolláros profit, illetve 9 centes részvényenkénti nyereséggel szemben. Az árbevétel 1,46 milliárdról 2,5 milliárd dollárra ugrott. A kiigazított profit 34 centes részvényenkénti nyereséget mutat.

A vállalat bejelentette, hogy a David Ebersman pénzügyi igazgató távozik a cégtől, őt David Wehner, aki jelenleg a vállalat pénzügyekért felelős alelnöke.

A Facebook részvényei a tőzsdezárás és az eredmények közlése után 2 százalékkal emelkedtek.

Az Apple is felülteljesített

Az Apple a második pénzügyi negyedévére 10,2 milliárd dolláros profitot, illetve 11,62 dolláros egy részvényre eső nyereséget ért el, az árbevétele 45,6 milliárd dolllár volt, a tavalyi hasonló időszakban elért 9,5 milliárd dolláros profittal - 10,09 dolláros egy részvényre eső nyereséggel - és 43,6 milliárd dolláros árbevétellel szemben.

A FacSet által megkérdezett elemzők 10,19 dolláros részvényenkénti nyereséget és 43,67 milliárd dolláros árbevételt vártak.

Az Apple bejelentette, hogy több mint 130 milliárd dollárra bővíti a tőkemetérülési programját 2015 végére a jelenlegi 100 milliárd dollárról, a sajátrészvény-visszavásárlási programját 90 milliárd dollárra emeli a korábban bejelentett 60 milliárdról, továbbá bejelentett egy június 9-ig érvényes "hetet egyért" részvényfelosztási programot is. (Utoljára 2005-ben volt egy hasonló, kettőt az egyért részvényfelosztási programja a vállatnak.)

Tim Cook vezérigazgató szerint a cég erőssége az iPhone, a március 29-ével végződő negyedévben 43,7 millió darabot adott el, ami messze felülmúlta az elemzők 38,2 milliós várakozását. Ugyanakkor az iPhone-okból származó bevétel a második negyedévben 26,1 milliárd dollárra esett a korábbi 32,5 milliárdról. Az iPhone marad az Apple legfontosabb terméke, miután ez hasítja ki a legnagyobb szeletet a bevételből és a legprofitábilisabb termék. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iPhone folyamatosan teret veszít a Google Android telefonjaival szemben.

Az Apple 16,4 millió iPadet adott el, ami a vállalat várakozásainak felső, míg az elemzői várakozások alsó határának felel meg.

Az Apple-nél is lesz váltás a vezetésben - Peter Oppenheimer pénzügyi igazgató júniusban nyugdíjba vonul, helyét Luca Maestri veszi át.

Az Apple kereskedését felfüggesztették egy időre, a kereskedés újraindítása után a részvények 8,2 százalékkal rallyztak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!