Két éve nem látott mértékben zuhan ma reggel az arany árfolyama, de más nemesfémeket, az ezüstöt, a platinát és a palládiumot is adják a befektetők, az eladások ma reggel olyan hevesek voltak, hogy sokan már flash crash-ről beszélnek - írja a Portfolio.hu.

Az arany árfolyama 5, a platináé 6, a palládiumé közel 3 éves mélypontra esett.

A hónapok óta tartó esés mögött elsősorban a dollár erősödése áll, az utóbbi napokban pedig a görög megállapodás miatt adták a befektetők a biztonságos menedéknek tartott nemesfémeket, a ma reggeli begyorsulást azonban elsősorban nagyobb volumenű eladások okozhatták, traderek 2,7 milliárd dollár értékű technikai alapú eladásról beszélnek.

Az arany árfolyama
Kép: Alfatrader

Az arany esetében fontos technikai szint is tört, az 1150 dollár körül húzódó szint már többször támaszként szolgált, tavaly október óta azonban már harmadik alkalommal került tesztelésre ez a sáv, most pedig elesett.

A nemesfémek árfolyamának esésével párhuzamosan a kitermelőcégek árfolyamai is zuhannak, a Northern Star Resources 10, az Evolution Mining közel 15 százalékot esett, miközben az indiai ékszerkészítő cégek árfolyama 2-4 százalékot emelkedett.

Mostanra egyébként valamelyest mérséklődött az esés, az arany 1,4, az ezüst 0,4, a palládium 0,5, a platina pedig 1,2 százalékos mínuszban áll.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!