BUX
38744

Nagy vihar készül keleten

A jelenlegi szinthez képest akár 20 százalékkal is leértékelődhet a japán jen a következő két évben a Goldman Sachs Asset Management szerint.

Napi.hu, 2015. február 10. kedd, 17:27

További jelentős gyengülés előtt állhat a japán jen, árfolyama akár 20 százalék körüli mértékben is csökkenhet a vezető devizákkal szemben a Goldman Sachs Asset Management szakértői szerint. Philip Moffitt, a cég ázsiai régióért felelős vezető devizastratégája szerint ennek elsődleges oka, hogy a szigetország tovább fog harcolni az infláció növelésének érdekében, hogy ezzel is serkentsék a gazdasági növekedést - tudósít a Bloomberg.

Miközben az agresszív monetáris politika már most is jelentős nyomás alá helyezi a devizaárfolyamot, s segítette a vállalati nyereségek növekedését, az átlagkeresetek reálértéke immár 18 hónapja csökken - folytatta a mintegy ezermilliárd dollárnyi vagyon befektetéséért felelős cég szakértője.

Az inflációs nyomás fokozása nem lenne ellenére sem a kormánynak, sem a japán jegybanknak, azonban azt szeretnék elkerülni, hogy a pénzromlás üteme hirtelen ugorjon meg - tette hozzá. Szerinte közép- és hosszútávon elképzelhető, hogy az ország folyó fizetési mérlege deficitessé váljon, s ez azt eredményezheti, hogy a jen tovább gyengül. 2012 vége óta árfolyama már 27 százalékot csökkent a dolláréval szemben.

A Bloomberg által összegyűjtött elemzői várakozások átlaga szerint 2016 végére 129-ig gyengül majd a jen a dollárral szemben a jelenlegi 119-es szintről.

USD/JPYAlfatrader

Moffitt szerint a megélhetési költségek tavaly már emelkedtek Japánban, s már meghaladták a vállalati nyereségek növekedését. A kulcs a jelenlegi japán gazdaságpolitika infláció növelési erőfeszítéseiben az lehet, hogy sikerül-e a növekvő inflációs várakozásoknak a keresetekben is megjelenniük - mondta Moffitt. Ő szkeptikus a tekintetben, hogy a szabályozói környezet és a gazdaság szerkezetének átalakítása időben megtörténik-e ahhoz, hogy az emelkedő árakból a gazdaság profitáljon.

Moffitt ugyanakkor nem tart attól, hogy Japánban az európai perifériában tapasztalthoz hasonló pénzügyi válság alakul ki. A japán államadósság ugyan elképesztő mértékűre duzzadt, azonban a Bank of Japan kötvényvásárlási programja eközben a 10 éves állampapírok hozamát nagyon alacsony szintre, 0,195 százalékra nyomta le. A nagy különbség Japán és az európai periféria között, hogy Japánnak saját devizája van. Ezért szerinte sokkal valószínűbb a jen jelentősen leértékelődése, mint a japán kötvényhozamok elszállása.