Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,21 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 17 619,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül estek az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője a pénteki magas forgalmat emelte ki, megemlítve, hogy ennek közel háromnegyedét az OTP adta. A nagy befektetési alapoknál számított a devizahiteleseket mentő törvény eheti elfogadása és ez nem tett jót a bankpapír árfolyamának - tette hozzá.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője szerint az, hogy gyakorlatilag a csütörtöki záró áron végzett pénteken az OTP, akár jó jel is lehet. Kérdés, hogy a jövő héten át tudja-e lépni a papír árfolyama a négyezer forintos limitet - tette hozzá. Az európai tőzsdék a zárás felé már pluszba kerültek, hatottak rájuk a jó amerikai makroadatok.

A Mol 145 forinttal, 1,19 százalékkal 12 000 forintra csökkent, 795,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 11 forinttal, 0,28 százalékkal 3989 forintra esett, forgalmuk 11,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 353 forintra gyengült, forgalma 542,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 106 forinttal, 2,64 százalékkal 3906 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1493,42 ponton zárt pénteken, ez 10,86 pontos, 0,72 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!