Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, az olaj ára több mint 15 éves mélypontjára süllyedt, esése nem nagyon látszik megállni, ez van legnagyobb hatással a tőkepiacokra. Az olajár esése "besötétítette" a budapesti kereskedést is, a magyar tőzsde a nemzetközi vezető részvényindexekhez hasonlóan erős mínuszban zárt.

A magyar részvények a napi tetőn nyitottak és napi aljukon zártak, egész nap eladói nyomás volt jellemző. Az üzletkötő úgy vélekedett, amikor egy mínusz 2 százalékos napon közepesen nagy forgalomban cserélnek gazdát a részvények, arra utal, hogy nem ez volt az esés utolsó napja.

Ballai Zoltán hozzátette, két-három százalékos mínusz jellemző mindenhol, az amerikai részvénypiac soha ilyen rosszul nem kezdett még új évet. A részvénypiacokon nagyon feszült, ideges mindenki, nagy a turbulencia, mindenki szabadulni próbál kockázatos részvénykitettségétől. Egyelőre nem látszik, hogy fordulna a negatív nemzetközi hangulat - mondta.

Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az M1 aktuális csatornán ugyancsak hangsúlyozta, nem magyar sajátosság az esés, a nyugat-európai és az észak-amerikai börzéken is 2-3, egyes esetekben pedig már majdnem 4 százalékos hátrányt szedtek össze a vezető indexek.

Az MKB vezető elemzője szerint reggel indult az eladói nyomás újabb köre, mert számos pesszimista prognózis jelent meg, amelyek azt a nézetet erősítették, hogy a világ a korábban vártnál lassabb ütemben bővül majd idén és a következő években. A befektetők erre úgy reagáltak, hogy elkezdtek megszabadulni bizonyos részvényektől, ami főképp a nyersanyagpiaci, olajipari termékeket érintette, és részben emiatt esett az olaj ára is újabb lokális mélypontra.

A Mol árfolyama szerdán 335 forinttal, 2,53 százalékkal 12 880 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 131 forinttal, 2,24 százalékkal 5714 forintra esett, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,25 százalékkal 395 forintra gyengült, forgalma 488,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,65 százalékkal 5375 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!