Sorozatban érkeztek a rossz hírek a hét második felében, amelyek péntekre növelték a befektetői aggodalmakat. Az Egyesült Államok és az Európai Unió országai újabb gazdasági szankciókat léptettek életbe Oroszország ellen, és körvonalazódni látszanak az orosz válaszlépések is, ami a kapcsolatok további romlására utal.

A héten Argentína technikai értelemben államcsődbe került, és pénteken sem mutatkozott jele annak, hogy sikerülne megoldást találni az ország adóssághelyzetének rendezésére. Estére az ISDA (International Swaps and Derivatives Association) hitelkockázati eseménynek (credit event) minősítette az argentin helyzetet, miután az ország nem fizetett az állampapírjai után hitelezőinek, így az ország csődjére kötött biztosítási csereügyletek (cds) kifezthetővé válnak - írta a MarketWatch.

Tovább rontott a befektetői hangulaton az európai piacokon, hogy a legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban júliusban kismértékben nőtt a munkanélküliségi arány.

Az is rossz jel volt, hogy a Markit piackutató intézet felmérése szerint az eurózónában csökkent a feldolgozóipar aktivitása, valamint az európai bankszektorban is több pénzintézetnek esett a részvényárfolyama pénteken, mert a portugál Banco Espirito Santo a vártnál nagyobb negyedéves veszteségről számolt be még csütörtökön.

A londoni FTSE-100 mindezek hatására 0,8, a CAC-40 1, a DAX 2,1 százalékos eséssel zárta a pénteki napot. A Stoxx Europe 600 indexe 1,2 százalékkal gyengült és április óta nem látott szinten zárt. A periférián is méretes esések voltak: a milánói FTSE MIB 1, a madridi IBEX-35 1,8 százalékos mínuszt hozott össze pénteken.

Heti teljesítményt tekintve az FTSE-100 1,7, a CAC-40 3, míg a Stoxx Europe 600 indexe 2,9 százalékot vesztett értékéből.

Frankfurtban heti teljesítmény szempontjából ekkora mínuszt két éve nem láttak a befektetők, ebben az orosz szankciók német gazdaságra gyakorolt hatása miatti aggodalom van. Az egész hetet tekintve a DAX 4,5 százalékkal került lejjebb az előző heti értékéhez képest.

A DAX főbb mélyrepülői között ott volt a Linde vegyipari cég, ami 4,3 százalékot bukott, az E.On, amelynek árfolyama 5,1 százalékot zuhant és a Bayer, ami 3,3 százalékkal gyengült.

Közép-európai idő szerint negyed 8-kor a tengerentúli indexek veszteségben álltak. A Dow 104 pontos mínusszal 0,6, a Nasdaq 0,9, az S&P-500 pedig 0,5 százalékkal járt az előző napi záróértéke alatt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!