Nagyot eshet a Richter-profit

Holnap reggel teszi közzé a Richter negyedéves gyorsjelentését, az elemzők jelentős profitcsökkenést várnak.
Napi.hu, 2014. május 6. kedd, 11:27

Jelentősen ronthatta a Richter első negyedéves eredményét a rubel gyengülése. A portfolio.hu elemzői konszenzusa szerint a gyógyszercég első háromhavi eredménye mintegy 58 százalékkal lehet alacsonyabb az előző év hasonló időszakában elérténél, s alig 7,87 milliárd forintot tehet ki a tavalyi 19,05 milliárd forint után.

Az árbevétel eközben minimális, 0,7 százalékos mértékben emelkedhetett, az előrejelzések szerint 86,4 milliárd forint volt az időszakban, 2013 első három hónapjában realizált 85,84 milliárd forint után. Az üzemi eredmény csökkenése az előrejelzés szerint közel 43 százalékos lehetett, s mindössze 8,71 milliárd forint lett, tavaly még 15,2 milliárd forint volt.

A csoport árbevételének 33 százaléka származik az orosz piacról - emelik ki az Equilor elemzői, akik szerint mivel a rossz eredményekre a cég már korábban figyelmeztette a befektetőket, az árfolyam alakulás szempontjából fontosabb lehet, hogy megérkezik -e a bejelentés az FDA jóváhagyásáról, amivel megkezdődhetne a cariprazine értékesítése az amerikai piacon.

A cég vezetése holnap délután 4 órakor tart elemzői tájékoztatót.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK