Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Terv felett adott el ugyan magyar állampapírokat csütörtökön az államadósság kezelő, azonban a hozamok jelentősen megugrottak. A hároméves aukciós hozam például kilenc bázisponttal, az ötéves 27 bázisponttal, míg a tízéves 41 bázisponttal volt magasabb a bázisnál. Ennek hatására a másodpiacon is 13-40 bázispont között emelkedtek a referenciahozamok, amely így 4,0 és 5,87 százalék között mozogtak.

A jelentősebb hozamemelkedés jelentős forint gynegülést okozott. A magyar deviza ugyanis a javuló nemzetközi hangulatban 290 forint alatt is forgott még a nap elején az euróval szemben, ahonnan 294 környékére rántották fel a rossz aukciós hozam adatok után. Innen ugyan 293,50 környékére vissza korrigált a forint, ez azonban még mindig nem túl jó teljesítmény ahhoz képest, hogy a devizapiacon újra erőre kapott az euró. Estére ráadásul tovább gyengült a forint közelítve a 295-ös szintet. A dollárral szemben ugyanis simán áttörte délutánra az 1,30-as szintet, és 1,304 környékig szaladt. Ennek hátterében a negatív uniós kamatokról szóló nyugtató nyilatkozatok álltak.

Egy dollárért ekkor 225 forintot, míg egy frankért 235,60 forintot kellett adni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!