A New York-i székhelyű vezető globális befektetési bank kedden azt közölte, hogy az adózott eredménye 57,9 százalékkal, részvényenként 4,88 dollárra nőtt. A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők ennél jóval kisebb, 3,82 dolláros részvényarányos nyereséget vártak. Ezzel négy negyedéves csökkenés után már második negyedéve tart a profit növekedése.

A kötvénykereskedelemből, árutőzsdei ügyletekből és devizakereskedelemből származó bevétel 34 százalékkal, 1,96 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben. A teljes nettó bevétel 8,17 milliárd dollárt tett ki, ami szintén jelentősen meghaladja a 7,42 milliárd dolláros elemzői prognózist.

A bank részvényeinek árfolyama idén eddig 6,2 százalékkal csökkent, a keddi piacnyitás előtt azonban 1,37 százalékot emelkedett.

A nagy amerikai bankok, a JPMorgan Chase, a Citigroup és a Bank of America is profitált a Brexitből, Nagy Britannia döntéséből, hogy elhagyja az Európai Uniót, továbbá a bizonytalan monetáris politikai helyzetből az Egyesült Államokban és a világ térségeiben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!