BUX
39359

Négy éve nem volt ilyen rossz a helyzet

Négy éve nem produkált ilyen gyenge háromhetes periódust a dollár a Bloomberg szerint. Az egyre óvatosabbá váló Fed-retorika miatt egyre több elemző és befektető kénytelen felülvizsgálni az amerikai deviza árfolyamára vonatkozó várakozásait.

Napi.hu, 2016. március 18. péntek, 15:02

A Bloomberg által átszámolt dollárindex, amely az amerikai fizetőeszköz árfolyamát méri 10 vezető devizával szemben a hét elején ismét lefordult, s nyolc hónapos mélypontra süllyedt a Fed szerdai ülése után. Ezen az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet kettőre csökkentette a várható idei kamatemelésekre vonatkozó előrejelzését, decemberben még négyet prognosztizáltak.

A hírügynökség szerint ez kettő, a legjobb devizaárfolyam előrejelzéseket adó befektetési banknál, a Morgan Stanleynél és a Macquire Banknál is arra ösztönözte a stratégákat, hogy további dollárgyengülést valószínűsítsenek.

A Fed-ülést követően a befektetők egyértelműen azt kezdték el találgatni, hogy végetért-e a dollár erősödésével jelzett időszak a devizapiacon. A dollárindex a 2011-es mélypont óta idén január 22-ig 37 százalékkal emelkedett. A dollár erejét az összefoglaló szerint az utóbbi időszakban az okozta, hogy a befektetők egyszerre hitték el, az amerikai kamatok emelkedni fognak, miközben az amerikai gazdaság a világ többi részéhez képest nagyobb ütemben növekedhet.

Itt lehet a vége

A több éve tartó dollár erősödő trend egyértelműen a végéhez közeledik - írja elemzésében az ABN Amro egyik stratégája, aki jelezte, a bank zárta dollárerősödésre játszó pozícióit a japán jen, az euró és az új-zélandi dollár ellenében.

A JPMorgan eközben 110-ről 103-ra csökkentette a dollár/jen év végi keresztárfolyamára adott prognózisát. A Bloomberg több mint 60 elemző megkérdezésével készült konszenzusa 120 az év végi árfolyamra, amely jelenleg 111 körül jár.

A Fed hangvétele egyre inkább "galambbá" válik, s ez egyszerűen nem tesz jót a dollárnak. Úgy véljük, ez a gyengeség nem múlik el egyhamar - mondta a Bloombergnek Dominic Schneider, a UBS Group szakértője.

Vannak még reménykedők

Azonban nem mindenki temeti ennyire egyértelműen még  a dollárt. Bár abban a a Morgan Stanley és a Macquire szakértői is egyetértenek, hogy rövidebb távon még gyengülhet a zöldhasú, hosszabb távon már nem ennyire biztosak ebben. A Macquire stratégái szerint a dollár gyengesége még 1-3 hónapig kitarthat, azonban utána megint erősödni kezdhet, amikor előtérbe került ismét a Fed várható szigorítása, s az a tény, hogy a világ többi részén a további lazítás irányába megy el a monetáris politika.

A dollár rövidebb távú gyengülése olyan folyamat, ami jellegéből adódóan még egy ideig kitarthat - írja Hans Redeker, a Morgan Stanley vezető globális devizapiaci stratégája. Ennek ellenére a dollár története azt mutatja, hogy egy hosszabb távú, masszív trendfordulóhoz sokkal többre van szükség, mint egy enyhén finomabb hangvételűre váltó Fed retorikára -teszi hozzá.