BUX
39240

Négy hónapos mélypontján járt ma a forint

Gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön, napi mélypontján több mint 315 forintot kértek egy euróért, ami utoljára több mint négy hónapja, július közepén fordult elő.

MTI, 2016. december 8. csütörtök, 19:07

A közép-európai országok devizái gyengültek, a hosszú lejáratú államkötvényeik hozama pedig emelkedett, miután az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa meglepetést okozott a piacokon az eszközvásárlási programjáról hozott döntésével. A befektetők arra számítottak, hogy változatlan keretösszeggel hat hónapra hosszabbítja meg az EKB az elvileg márciusban záruló programot. Ehelyett kilenc hónapra szól a hosszabbítás, és az eddigi havi 80 milliárd helyett áprilistól havi 60 milliárd euróra csökken a keretösszeg, ráadásul egyes feltételeken enyhített az EKB.

A döntés bejelentése után az euró dollárhoz viszonyított, napi csúcson álló árfolyama azonnal esni kezdett. Míg délután háromnegyed kettőkor egy euró még 1,0873 dollárt ért, 1,09 százalékos nyereségben forgott, este fél hétre 1,32 százalékos mínuszba csúszott az árfolyama, és 1,013 dollárra gyengült. Az euró eddigi napi minimumán 1,0602 dolláron forgott. A svájci frankhoz képest 0,50 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz, 1,0781 frank volt este.

Este fél hétkor az euró 314,34 forinton, a dollár 296,23 forinton, a svájci frank 291,31 forinton forgott. Az előző napi záráshoz képest az euró 0,39 százalékkal, a dollár 1,77 százalékkal, a frank 0,74 százalékkal drágult.

Az euró árfolyama 313,10 és 315,16 forint között alakult napközben. A dollár jegyzése 289,41 és 296,57 forint között mozgott. A svájci frankkal 288,40 és 291,66 forint között kereskedtek.

Egy dollárért 1,0167 frankot kértek, 0,91 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A dollárindex - a dollár értékét a hat főbb valutából, az euróból, a jenből, az angol fontból, a kanadai dollárból, a svéd koronából és a svájci frankból álló kosárhoz viszonyító mutató - 0,92 százalékkal 101,20 pontra emelkedett.