Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eladási hullám így elérte a magyar tőzsdét is, bár túl nagy baj nincsen, hiszen az emelkedő trend továbbra is töretlen, a kérdés csak az, hogy marad-e is az elkövetkező napokban. Mindenesetre kedden a legjobban az OTP szenvedett, ahogyan ez a nemzetközi környezetre leginkább érzékeny részvény esetében lenni szokott. Közepes mintegy 6,2 milliárd forintos forgalom mellett végül 1,7 százalékkal 4993 forintra csökkent az értéke, ami nem jelent új mélypontot, viszont az 5000 feletti szinttől újra búcsúzott a részvény. A Mol csupán 0,6 százalékot esett, és nagyjából ennyit veszített az értékéből a Richter is. Ez utóbbi ugyanakkor jó hírrel is szolgált egyik termékével kapcsolatban, ezt azonban a piac a nap végére elfelejtette. Ez okozhatta, hogy a sokáig 35 400 forint környékén mozgó részvény a nap végére 35 000 forint alá is beütötték végül azonban 35 150 forinton fejezte be a napot. A Mol 17 095 forinton fejezte be a napot, ami azt jelentette, hogy továbbra is él a rövid távú emelkedő trend is a részvénynél, sőt lehet, hogy most ez a papír veszi át a húzó erő szerepét. Természetesen, ha a nemzetközi környezet is támogatja azt.

Igazi menedék részvénnyé alakult át viszont kedden a Magyar Telekom. A részvény ugyanis a teljes piaci trenddel szemben 1,7 százalékot erősödött, az árfolyam menetelését még a hozamok növekedése sem akadályozta meg. Így az osztalékpapír 361 forinton zárt.

Nem volt jó napja viszont az Egisnek. A kisebbik gyógyszergyártó 2,1 százalékkal 20 995 forintra esett vissza. Ezzel szemben a kisebbik babnkrészvény az FHB drágult, az utolsó 391 forintos záró ár 1,6 százalékos emelkedést jelentett a hét második napján.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!