Nem fog a válság a Fevitán

Brutális profitnövekedésről adott számot a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt, az első félévben.
Deák Bálint, 2009. augusztus 29. szombat, 12:14

Magyarországon a Fevita márkanévről ismert cég közel 200 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el az év első hat hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 36 millió forintos profittal.


A remek eredmény egyrészt a jól kontrollált költségekkel és a növekvő árbevétellel is magyarázható a cég mérlege szerint


A társaság 18,5 százalékkal 2,45 milliárd forintra növelte az árbevételét az idén az első félévben - tette közzé a társaság az első hat hónapról szóló gyorsjelentésében a BÉT honlapján. Az árbevételen belül a magyarországi értékesítés 7 százalékkal, míg az export több mint 60 százalékkal nőtt.


Ugyanakkor az anyagjellegű ráfordítások 8 százalékkal emelkdedtek, míg a személyi jellegű kiadásokat sikerült több mint 8 százalékkal lefaragni. Így az üzemi szintű eredmény 286 millió forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez még csak 64 millió forint volt.


A pénzügyi műveleteknél ugyanakkor a kiadások jelentős növekedése miatt a veszteség 37 millióról 97 millióra nőtt, így lett végül a nettó profit 200 millió forint.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bnatloz, 2009.08.29 19:52

Hat az lehet hogy nem fog a valsag , de azert eleg fura hogy 2000 es 2004 be csak 2 nap kereskedtek vele illetve , hogy 102 nap kereskedtek vele 9 ev alatt !

Kivancsi lennek a 2009.01.09 3009 es kotesek miert tortentek . Az elozo kotesek meg 700 on voltak aztan 3009 ? Hm...
Vkinek nagyon kellett az az 1000 db !!!

Van aki ezzel kereskedik ? A bennfenteseken kivul?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html