Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelek szerint nem sikerült jól belőnie a piaci igényeket a Waberer's International nyilvános kibocsátása és a részvények árazása során. Az ilyen piaci hangulatban, mint a jelenlegi, általában egy jól árazott kibocsátás sikeresen szokott lezajlani, a befektetők túljegyzik a részvényeket, az árfolyam az IPO során kielégítetlen kereslet miatt már a tőzsdei bevezetés után rendszerint felfelé indul.

Ez nem mondható el a Waberer's részvényeiről, pedig az egész tőzsde és a brókercégek többsége szorított a részvényeladás sikeréért. A kibocsátás során a részvények eleve az 5100 és 6300 forintban meghatározott ársáv alján keltek el. De még ez sem elég, a felkínált mennyiségnek számításaink szerint a kibocsátás során kevesebb, mint 38 százaléka kelt el.

A részvény a július 6-i tőzsdei bevezetést követően nem tudott tartósan megkapaszkodni az 5100 forintos kibocsátási árszint felett. S ráadásul, ami még ennél is lehangolóbb, kiderült időközben, hogy miért nem esett jelentősebben (bár ma már 4900 forinton cserélnek gazdát). A cég megbízásából ugyanis a kibocsátást követő legfeljebb 30 napon keresztül az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan vásárolja vissza, úgynevezett stabilizációs ügyletek keretében a részvényeket a tőzsdén. Az eddigi három bejelentést összesítve kiderül, hogy ilyen formában július 6-a és 27-e között eddig 161 395 darab részvényt vásároltak vissza.

Ebben az időszakban összesen számításaink szerint 401 317 darab részvény cserélt gazdát a tőzsdén. Mivel egy ilyen aktívabb részvény esetében rendszerint elég sok a napon belüli vásárlás és eladás a spekulánsok részéről, a nettó vásárlások - tehát aki megveszi és napon túl is tartja a részvényt - rendszerint a teljes forgalomnak csak bizonyos hányadát teszi ki. Így vélhetően nem állunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy az adott időszakban lényeges vásárlóként csak a cég volt jelen a tőzsdén. Ez pedig mindennek nevezhető, csak sikeres kezdetnek nem, még akkor sem, ha persze nemzetközi szinten is jócskán akad példa a bevezetést követően a kibocsátási ár alá eső részvényárfolyamokra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!