Az amerikai jegybank az 1-1,25 százalékos sávban hagyta az alapkamatot.

A Fed közleménye szerint "viszonylag hamar" elkezdődik a 4500 milliárd dollárosra duzzasztott eszközállomány leépítése. Ugyanezt azonban már június elején is elmondta Janet Yellen Fed-elnök, így az eddigihez képest semmilyen új információt nem árult el a Fed - írja a portfolio.hu. Az infláció kapcsán annyit közöltek, hogy továbbra is a 2 százalékos cél alatt van.

A másfél hónappal ezelőtti közleményben még az szerepelt, hogy idén kezdődik a leépítési program.

A Fed közleményének megjelenése után a dollár esésbe váltott az euróval szemben, percek alatt fél százalékkal 1,164 környékére emelkedett a jegyzés - írta a szakportál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!