Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyitás után pár perccel 0,29 százalékos pluszba kapaszkodott a BUX, ám közel fél órával később már 0,1 százalékos mínuszt regisztrálhattak. Az árfolyamokat az aktuális jelentések befolyásolták, hiszen csütörtök a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is jelentett.

A Molnál például kellemes meglepetést jelenthet a Mol ma közzétett jelentésében a minden elemzői várakozást meghaladó 164 milliárdos EBITDA. Még akkor is ha a 28,5 milliárdos nettó eredmény némiképp alacsonyabb a vártnál. Ezzel szemben a padlóra került a Richter, amely az elemzői várakozásoknál is gyengébb negyedévet produkált, miközben a Magyar Telekom valami kedvezőbb negyedévet zárhatott.

Ezek után talán nem meglepetés a Richter 2,1 százalékos mínusza, míg a Mol 1,5, az OTP pedig 0,2 százalékos plusznak örülhetett. A negatív tartományban volt ekkor a Magyar Telekom is, mégpedig 0,9 százalékkal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!