Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jól indult a hét lezárása a forint számára, hiszen a nap elején a lengyel z³oty-val karöltve erősödni tudott - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője. A jó teljesítményre szükség is volt, hiszen csütörtökön a forint egyhavi, míg lengyel kollégája egy éves mélyponton volt az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz erősödése azonban csak rövid ideig tartott, mivel az euróval szemben csak 295 forintig tudott elmenni, innen visszapattant az árfolyam, így a késő délutáni órákban már ismét 296 forintot kértek egy euróért. Ez azt jelenti, hogy 2 forinton belül maradt a mozgástér és ez Kolba szerint ez várhatóan így lesz az elkövetkezendő napokban is: a szakember 294 és 299 közötti euróárfolyamot prognosztizált. Mivel különösebben fontos hír pénteken nem jelent meg, így az árfolyamok a régióban nagyjából változatlanok maradtak. Mindennek megfelelően délután fél ötkor egy dollár 223,9, egy font 347,4, egy svájci frank 239,1, míg a japán jen 2,3031 forintot ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!