BUX
38657

Nem volt jó nap az amerikai tőzsdén

Csökkentek az irányadó indexek a New York-i tőzsdén hétfőn: a technológiai szektor vállalatai jelentősen veszítettek értékükből, és ennek hatását nem tudta ellensúlyozni az energetikai és más ágazatokhoz tartozó nagyvállalatok árfolyamának emelkedése - írja az MTI.

Domokos Erika, 2017. szeptember 25. hétfő, 22:51

Rontotta a kockázatvállalási hajlandóságot az is, hogy az észak-koreai külügyminiszter azzal vádolta meg Donald Trump amerikai elnököt, hogy háborút hirdetett Észak-Korea ellen. Ri Jong Ho hozzátette, hogy Phenjan fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre, köztük amerikai stratégiai nehézbombázók lelövésére, még akkor is, ha azok nem Észak-Korea légterében repülnek.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,24 százalékkal, 22 296,51 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 0,22 százalékot veszített értékéből, 2496,64 ponton fejezve be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,88 százalékot esett, s ezzel 6370,59 ponton zárt.

A kép forrása: Shutterstock