Folytatódik a korábbi vezető, Bill Gross távozása után a világ legnagyobb kötvényportfólióját kezelő Pimco vesszőfutása. A Reuters tudósítása szerint vezető alapjából, a Pimco Total Return Fundból októberben rekordösszegű, összesen 27,5 milliárd dollárnyi tőke távozott. Szeptemberben a befektetők 23,5 milliárd dollárt vontak ki az alapból. Az alap így már csak 170,9 milliárd dollárnyi tőkével rendelkezik, a kezelt vagyon csúcsát 2013-ban érte el, akkor 293 milliárd dollár volt a konstrukcióban.

A PIMCO céget több mint 40 év megalapító Bill Gross szeptember 26-án távozott a Janus Capital Grouphoz. Az intézményi befektetők befektetési tanácsai viszonylag lassúak, amikor a vagyon allokációjának megváltoztatásáról kell döntést hozni, s így a mostani kiáramlások még Gross távozásának utóhatásaként értelmezhetőek - mondta David Schawel, a Square 1 Financial elnökhelyettese a Reutersnek. Az okosabb befektetők döntéseit a jövőben inkább az alapkezelő új vezetésének teljesítménye fogja meghatározni.

Az elmúlt három hónapban az alap 0,97 százalékos hozamot produkált, míg éves szinten a díjak levonása után ez az érték 4,16 százalék volt. A Pimco közleménye szerint az alap likviditása változatlanul magas lesz, s az alap befektetési stratégiája követi a cég elképzeléseit a piac várható alakulásáról, s eközben várhatóan egyre kevesebb tőkekivonással kell majd szembesülnie.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!