A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 154,43 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 21 106,96 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő befektetési igazgatója a szerdai tőzsdenapról a M1-en többek között azt közölte: a BUX szűk 1 százalékos emelkedéssel zárt, ami elmaradt a Nyugat-Európában tapasztalható 1-1,5 százalékos emelkedéstől. Kitért a forint euróhoz viszonyított értékére és úgy fogalmazott: meglehetősen iránytalan volt a kereskedés, ugyanis a forint euróhoz viszonyított értéke volt 313 forint alatt is és 314 fölött is, ez nagyjából beleillett a régiós devizák mozgásába.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac abszolút hatástalanítani tudta magát a délután Nyugat-Európában tapasztalható negatív hangulat alól. Kifejtette: a vezető nyugat-európai piacokon, gyakorlatilag délután 3 óra óta az eladói nyomás volt abszolút uralkodó az összes vezető részvényindexben, ami főként a bizonytalanságnak tudható be, hiszen továbbra is kérdéses, hogy mikor lesz kamatemelés az Amerikai Egyesült Államokban.

Hozzátette: a magyar részvénypiacot közepes forgalom melletti oldalazás jellemezte szerdán. Egyik részvényben sem történt érdemi elmozdulás, kiegyensúlyozott szűk sávban mozogtak a vezető papírok.

Az üzletkötő szerint a Magyar Telekom szerdai 1 forint értékű csökkenése nem igényel túl nagy figyelmet, főleg, hogy a forgalma 150 millió forint alatt maradt, így az abszolút legkisebb forgalmú vezető részvény volt szerdán.

A Mol 55 forinttal, 0,41 százalékkal 13 390 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 1,30 százalékkal 5469 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 390 forintra csökkent, forgalma 133,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,73 százalékkal 4140 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1633,65 ponton zárt szerdán, ez 12,20 pontos, 0,75 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!