Nőtt a CEZ nettó nyeresége az első fél évben

Az első fél évben 21 százalékkal 16,7 milliárd koronára (193,72 milliárd forint) emelkedett éves szinten a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nettó nyeresége – közölte a CEZ kedden.
Szabó Zsuzsanna, 2017. augusztus 8. kedd, 15:18

Az energetikai holding bevételei éves szinte az első hat hónapban két százalékkal 100,9 milliárd koronára (1170,44 milliárd forint) emelkedtek. A nyereség növekedéséhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy az elmúlt hónapokban a CEZ eladta a tulajdonában lévő Mol-részvényeket, illetve a prágai Písnice lakónegyedben álló tömbházakat. A Mol-részvények eladásából 4,6 milliárd korona (53,36 milliárd forint), a lakások eladásából 1,1 milliárd korona (12,76 milliárd forint)nyeresége származott.

Tekintettel az első hat hónap eredményére a CEZ menedzsmentje növelte eredményvárakozását. "Az idei egész évi adózott nyereséget 19 milliárd koronára (220,4 milliárd forint) becsüljük jelenleg" - nyilatkozta Martin Novák, a CEZ pénzügyi igazgatója. Az előrejelzés eddig 17 milliárd korona (197,2 milliárd forint) volt.

A CEZ az idén a tavalyi nyereség alapján 33 korona (383 forint) osztalékot fizetett ki részvényenként. Elemzők arra számítanak, hogy a jobb gazdasági-pénzügyi eredmény alapján a jövő évben 35 koronára (406 forint) emelkedhet az osztalék.

A CEZ az első hat hónapban hagyományos forrásokból mintegy 31 terrawattóra áramot termelt.

A társaság részvényeinek több mint 70 százaléka a cseh állam tulajdonában van.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK