Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eredménye növekedéséről számolt be az elmúlt héten 693 millió forintos tőkeemelést végrehajtó Appeninn Nyrt. A társaság adózás előtti eredménye 254 ezer, adózás utáni eredménye 229 ezer euróra emelkedett a tavalyi 240 ezer illetve 83 ezer euróról. Az adózás utáni eredménysoron bekövetkező különösen látványos javulás az összehasonlító időszak jelentős kamatráfordításainak és magas jövedelemadó terhelésének volt köszönhető.

Az alapvetően ingatlan bérbeadással foglalkozó társaság fő tulajdonosa a Lehn Consulting Ag. a cég bejelentése szerint az elmúlt héten az addigi 3,65 milliárdos alaptőkét 3,98 milliárd forintra emelte. Az alaptőke-emelés ingatlanok apportjával valósult meg részvényenként 210 forintos áron. A társaság ingatlanvagyona növekedett, a részvények száma pedig 3,3 millió darabbal emelkedett.

A társaság a negyedéves gyorsjelentésben újra megerősítette azt a szándékát, hogy az idei év eredménye után akár már osztalékfizetésre is sor kerülhet. Az Appeninn a 2015-ös évet 2,4 millió eurós adózás előtti és 1,2 millió adózás utáni nyereséggel zárta (az év folyamán egy 3,5 millió eurós goodwill leírásra is sor került), miközben a 2014-es év még 2,9, illetve 2,7 milliós veszteséggel zárult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!