BUX
39962

Nyereséges volt a Diákhitel Központ az első félévben

Az első félévben 133 ezer forint adózott nyereséget ért el a Diákhitel Központ Zrt., üzemi szinten pedig 3,07 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a társaság a BÉT honlapján.

MTI-Eco, 2011. augusztus 30. kedd, 18:42

A bázist jelentő 2010 első félévi adatokat a társaság a gyorsjelentésben nem tette közzé. A szöveges tájékoztatóból annyi derül ki, hogy a pénzügyi műveletek bevétele az előző év első félévéhez képest 10 százalékkal 9,43 milliárd forintra nőtt 2011 első hat hónapjában. Az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások az első félévben 6 százalékkal 6,36 milliárd forintra növekedett. A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ Zrt. speciális hitelezési tevékenységet végez, alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül működik - hangsúlyozza a gyorsjelentés. A társaság az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank portfoliójába tartozik. A társaság mérlegfőösszege 2011. június 30-án elérte a 242,1 milliárd forintot, s két százalékkal haladta meg a 2010. év végit. Az év végéhez képest nőtt a céltartalék is, mégpedig diákhitel kockázat miatt 17,73 milliárd forintról 19,24 milliárdra. A Diákhitel Központ teljes mértékben piaci finanszírozású, bár működésének célját kormányrendelet határozza meg. A társaság adósság-portfoliója nettó 4,55 milliárd forinttal nőtt, s finanszírozási igényét döntően saját bevételeiből fedezi, azaz lényegében önfinanszírozó - állapítja meg a gyorsjelentés. Az év első felében a Diákhitel Központ négy alkalommal összesen 15,5 milliárd forint névértéken hozott forgalomba állami kezességgel kibocsátott 2014-ben lejáró kötvényeket. Az időszak végén, 2011. június 30-án összesen mintegy 73,5 milliárd forint névértéken négy kötvénysorozattal volt jelen a Diákhitel Központ a Budapesti Értéktőzsdén. Az első félévben a Diákhitel Központ 11,1 milliárd forint összegű hitelt folyósított, míg a 2010/2011-es tanulmányi évben összesen 21,6 milliárdot. A Diákhitel Központ Zrt. a 2001. évi indulástól 2011 júniusának végéig 308 ezer 284 hallgatónak adott hitelt összesen 220 milliárd forintot meghaladó összegben. Eddig 86 ezren fizették vissza a teljes tartozásukat. Az időszak végén a diákhitel állomány összege - a folyósítások, a tőketörlesztések és a kamattőkésítések eredményeként - meghaladta a 231 milliárd forintot. A hallgatói hitel kamata az első félévben nem változott, 8,5 százalék volt. A társaság közlése szerint a kamatelemek alakulása az első félév végén 50 bázispontos vágást tettek lehetővé, így a második félévben a kamat 8 százalék. (A jegybanki alapkamat 2011. január 25-től 6 százalék. ) A gyorsjelentés megjegyzi, hogy a készülő új felsőoktatási törvény hozhat olyan változásokat, amelyek hatással lesznek a Diákhitel Központ tevékenységére.