Az everetti gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árbevételük az első negyedévben 20,5 milliárd dollár volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 18,8 milliárdos bevételt értek el. Az üzemi eredmény 12 százalékkal 2 milliárd dollárra javult a 2013-as 1,8 milliárdról, az egy részvényre jutó eredmény pedig 2 százalékkal 1,76 dollárra emelkedett.

A Boeing az első negyedévben 161 gépet adott át megrendelőinek, 18 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában, a gépeladásból származó bevételük 12 milliárd dollárt tett ki, amely 19 százalékkal magasabb a 2013 első negyedévinél.

A cég rendelésállományának értéke 440 milliárd dollár volt március végén, ez az első negyedévben 19 milliárddal emelkedett.

Előrejelzésében a Boeing 87 és 90 milliárd dollár körüli éves árbevételt és 7,15-7,35 dolláros részvényenkénti eredményt prognosztizált.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!