A brit tőzsdén jegyzett papírok kétnapos késéssel indultak el a világ más börzéinek nyomvonalán, aminek következtében. A hét eleji bessz behozása, valamint az olajárral együtt zuhanó olajipari papírok - főként a BP és a Shell - csökkenése nyolchavi mélypontjára, a lélektani határnak számító 5000 pont alá nyomta le az FTSE-100 indexet. A frankfurti tőzsdén a nap folyamán tapasztalt fellendülést a kereskedés végére csökkenés váltotta fel. Az Allianz és a Munich Re valamelyest enyhített a DAX visszaesésén, ám a Deutsche Telekom újabb történelmi, 10,83 eurós szintre süllyedése jelentősen rontotta a mutató értékét. A biztosítók által produkált emelkedés az elemzők véleménye szerint ugyanakkor nem a vállalati teljesítményeknek köszönhető, mint inkább annak, hogy a szektort az elmúlt napokban ért kedvezőtlen történések ezeket a papírokat tépázták meg leginkább, így a mostani emelkedés inkább korrekciós jellegű. A CAC-40 emelkedéssel zárta a napot, ám így is csak töredékét dolgozta le a hét elején elszenvedett - idei rekordnak számító - veszteségnek, amivel a mutató a tavaly októberi szintet súrolja. A vesztesek között voltak a Thomson Multimedia és az Alcatel részvényei is. Ez utóbbiakat a rivális Ericsson által kiadott jelentés húzta le, mely szerint a szektor idén már nem vesz lendületet. A favoritok között voltak a majd három százalékos növekedést elért Dassault Systemes és a tegnap óriásit zuhant Vivendi Universal médiavállalat részvényei is. Franciaország második legnagyobb számítástechnikai vállalata, az Atos Origin SA bejelentette, hogy meg kívánja vásárolni a KPMG International könyvelő- és tanácsadócég Nagy-Britanniában és Hollandiában működő tanácsadó részlegét.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!