BUX
39279

Nyugat-Európa zöldben zárt

A nyersanyagpiaci áremelkedés, a kedvező európai makroadatok és a New York-i tőzsdemutatók többletei is közrejátszottak abban, hogy erősödéssel kezdték a hetet a vezető nyugat-európai börzék.

NAPI, 2010. augusztus 9. hétfő, 18:45

A Sentix által közzétett európai befektetői bizalmi index több mint két és fél éves rekordmagasságba emelkedett augusztusban, Németország kivitele pedig közel 4 százalékkal emelkedett júniusban.

Az olaj jegyzésének erősödése nyomán a francia Total részvényei 2, a brit-holland Royal Dutch Shell papírjai 1,4 százalékkal drágultak, de velük tartott a BP is, amelynek friss közlése szerint eddig hatmilliárd dollárjába került a Mexikói-öbölben történt katasztrófa elhárítása.

Jól szerepeltek a bankpapírok is, a fúziós pletykáknak köszönhetően pedig - a keddre várt gyorsjelentések előtt - látványosan drágultak mind a brit International Power, mind francia GDF Suez részvényei. Az eladásainak növekedéséről beszámoló BMW papírjai szintén a nyertesek közé iratkoztak fel éppúgy, ahogyan a Goldman Sachs által vételre ajánlott Valeo-részvények.