Sorra teszik közzé osztalékjavaslataikat a Budapesti Értéktőzsde cégei, a klasszikusan osztalékrészvényként számon tartott papírok esetében már lehet tudni, mit javasol a menedzsment a 2012-es eredmények után. A két nagy, az OTP és a Mol esetében még nem ismert a közgyűlés elé kerülő javaslat, de azokat a papírokat nem is elsősorban az osztalék miatt veszik, hiszen a legnagyobb hazai kereskedelmi bank tavaly 101,6 forintot, míg az olajtársaság 454,54 forintot fizetett ki részvényenként.

A legvonzóbbak továbbra is a közműcégek, közülük is az Elmű Nyrt. részvényesei járhatnak a legjobban, hiszen a javasolt 1700 forintos osztalék 13,1 százalékos hozamot jelent a jelenlegi 13 ezer forintos árfolyam mellett. A társaság 8,367 milliárd forintos tavalyi eredményét a szabad eredménytartalékból 1,959 milliárd forinttal egészítik ki, így összesen 10,326 milliárd forintot fizet ki tulajdonosainak az Elmű. A kedvező hozamot látva a papírok árfolyama 6,5 százalékkal pattant feljebb a hétfői bejelentés után, a múlt pénteki záró árfolyamon számolva 14,2 százalékos az osztalékhozam.

Kép: Napi grafikonok, Marton Szilvia

Hasonlóan jó befektetés az osztalék szempontjából az Émász Nyrt. is: a közműcég 4,312 milliárd forintos 2012-es eredményéből 4,271 milliárd forintot fizet ki részvényeseinek, a fennmaradó 41 millió forint az eredménytartalékba kerül. Az 1400 forintos kifizetés a múlt pénteki árfolyamon 14 százalékos hozamot jelentett, majd hétfőn a hírre 12 százalékkal ugrott feljebb az árfolyam, ezért az osztalékhozam is csökkent.

A legnagyobb várakozás szokás szerint a Magyar Telekom Nyrt. osztalékjavaslatát előzte meg, hiszen ez a legnagyobb papír, melyet kifejezetten az osztalékért vesznek a befektetők. A negyedik negyedéves gyorsjelentés előtt heteken keresztül ment a találgatás, sokan arra számítottak, hogy a romló működési környezet miatt 35-40 forintra vághatják vissza az 50 forintos részvényenkénti kifizetést. Végül a menedzsment fenntartotta javaslatát, idén is hajlandó kifizetni 50 forintot részvényenként. A jó hír ellenére nem rohanták meg a vevők a Telekomot, ennek köszönhető, hogy az 50 forintos osztalék még mindig 12,2 százalékos hozamnak felel meg.

Kép: Napi grafikonok

Kimondottan osztalékpapírnak számít még az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (a korábbi Állami Nyomda), mely fenntartotta 43 forintos eredménykifizetését. Ez a jelenlegi árfolyam alapján 8,8 százalékos hozamnak felel meg. Nem kifejezetten osztalékrészvény a Graphisoft Park Nyrt., mely 40 forintot fizet a tulajdonosoknak, ez majdnem ötszázalékos éves hozamnak felel meg. A Richter Gedeon Nyrt. esetében inkább csak jelképes a 660 forintos osztalék, hiszen a kevesebb mint kétszázalékos hozamért önmagában kevesen vennék a gyógyszergyártó részvényeit.

Azt mindegyik társaság esetében érdemes kiemelni, hogy a fenti részvényenkénti osztalékok egyelőre csak a menedzsmentek javaslatait tükrözik, a végső döntést minden esetben a tavasszal esedékes közgyűlés hozza meg.

Osztalékhozamok a Budapesti Értéktőzsdén
Cég neveAktuális árfolyamOsztalékjavaslatOsztalékhozam
Magyar Telekom408 Ft50 Ft12,25%
Richter Gedeon33 350 Ft660 Ft1,98%
ANY Biztonsági Nyomda490 Ft43 Ft8,77%
Elmű13 700 Ft1 700 Ft12,41%
Émász11 005 Ft1 400 Ft12,72%
Graphisoft Park SE907 Ft40 Ft4,41%
Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!