Az osztrák olajvállalat a szóban forgó szándéknyilatkozatban a következőképpen fogalmaz: "a vételár 43,6 százalékos részvényfelárat jelent a Molban történt spekulatív befektetések kezdete előtti napi, azaz 2007. május 21-i 22 290,-forintos torzítatlan részvényárhoz képest, illetve 18,7 százalékos részvényfelárat jelent a tegnapi záróárhoz képest. Ezen túlmenően az osztrák társaság hajlandó az ellenérték 25 százalékáig OMV-részvényeket felajánlani".

Számos technikai akadály miatt az OMV jelenleg nem tud szavazati jogok révén megvalósuló irányítást szerezni a magyar társaságban, ezért keresi annak lehetőségét, hogy aktív tárgyalásokat kezdhessen a MOL működése által érintett kulcsszereplőkkel. Az OMV a társaságok működése által érintett valamennyi szereplő érdekére tekintettel kíván lenni: a közös vállalkozás mind Ausztriában, mind Magyarországon tőzsdei társaság lenne, a felügyelőbizottságában jelentős magyar képviselettel - áll az osztrák társaság közleményében. Az OMV jelenleg 20,2 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Molban.

A Mol szóvivője az OMV szándéknyilatkozata kapcsán a Bloombergnek azt nyilatkozta: a magyar olajcég vezetősége figyelemmel kíséri a független részvényeseknek tett ajánlatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!