Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Komoly veszéllyel fenyeget a pénzügyi szektor igyekezete, hogy minél előbb és minél szélesebb körben alkalmazza a mesterséges intelligenciát (AI). E technológiák egy irányba terelik a szereplőket, a kockázatokat ugyanúgy ítélik majd meg, s ez felerősítheti a pénzügyi sokkokat - áll a Fed-et és az ECB-t is tagjai között tudó szervezet tanulmányában a Bloomberg tudósítása szerint.

Az AI és a gépi tanulásra épülő alkalmazások vonzóak, ha a kockázatokat megfelelően kezelik. Éppen ezért az FSB szerint az emberi erőforrások kiváltó technológiák szigorúbb megfigyelése és tesztelése szükséges. A szervezet szerint nőhet az univerzális bankok érzékenysége a sokkokra, ha függővé válnak az algoritmusoktól.

Mark Carney, az FSB vezetője - aki egyben a Bank of England kormányzója is - szerint további kockázatot jelenthet az elmúlt évek piaci környezete. A most induló technológiákat egy olyan időszakban tesztelték, amikor a globális pénzügyi piacokon a volatilitás sokkal alacsonyabb volt a szokásosnál. Ez pedig azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nem veszik figyelembe azokat a megoldásokat, amelyeket egy gazdasági visszaesés vagy pénzügyi válság idején alkalmazni kellene.

A világ legnagyobb bankjai hatalmas lendülettel vágtak bele az új technológiákba, mivel azok lehetővé teszik hatalmas mennyiségű adat felhasználását, elemzését, s eközben komoly spórolást hozhatnak a munkaerőköltségeknél. A vezetési tanácsadásra szakosodott Opimas LLC becslése szerint a pénzügyi cégeknél globálisan 230 ezer munkahely szűnhet meg 2025-ig a mesterséges intelligencia térnyerése miatt - ebből a becsléseik szerint 90 ezer munkahely az alapkezelői iparágban.

A pénzügyi cégek jelenleg elsősorban az ügyfelek hitelképességének vizsgálatánál, a különböző biztosítási szerződések árazásánál, valamint az ügyfelekkel történő kapcsolattartás és a pénzügyi pozíciók kockázatának mérésénél alkalmazzák a mesterséges intelligenciát. Eközben az erre alapuló technológiákat használó hedge fundok által kezelt vagyon rohamosan gyarapodik, jelenleg 10 milliárd dollár körül jár a szervezet becslése szerint.

Az FSB szerint a technológiában rejlő lehetőségek elsősorban a költségek csökkentésénél komoly versenyfutást eredményez a pénzügyi szektor cégei között. Ez viszont könnyen oda vezethet, hogy a cégek függő viszonyba kerülnek majd viszonylag kisszámú olyan szereplőtől, amelyek e technológiákat fejlesztik. Ha pedig az utóbbiak valahol hibáznak, annak romboló hatása végigsöpörhet az egész pénzügyi rendszeren - figyelmeztet a szervezet. Ráadásul ha mindenki hasonló technológiát használ, annak viselkedése előrejelezhetővé válik - akár a tőzsdei kereskedés során is -, s ezt a bennfentesek és a bűnözők a piaci folyamatok manipulálására is felhasználhatják majd.

Jó tudni, hogy nem a mesterséges intelligencia térnyerése, amellyel kapcsolatban az FSB hasonló kritikát és figyelmeztetést fogalmaz meg. Jó hat évvel ezelőtt például komolyan kongatták a vészharangot a tőzsdén jegyzett alapok (etf) térnyerésével kapcsolatban is. Azóta az etf-ekben kezelt vagyon nagysága globálisan a sokszorosára emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!