A Yicai pénzügyi magazin sanghaji pénzügyi forrásokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy "az utasítás felülről jött", a dátumot szeptember végében határozták meg. Ekkor a kriptodevizával kereskedő összes tőzsdének fel kell hagynia tevékenységével Kínában.

A China Business News és a 21st Century Economic Report című gazdasági lapok azt írták, hogy a tőzsdefelügyelet szóban utasította a kriptopénz tőzsdék üzemeltetőit, hogy függesszék fel a kereskedést.

A BTCC China elektronikus kereskedelmi platform, az egyik legnépszerűbb kínai digitális deviza tőzsde csütörtökön már be is jelentette, hogy szeptember 30-án leállítja a kereskedést a virtuális devizákkal.

Az indoklásban arra a szeptember 4-i rendeletre hivatkoztak, amelyben a kínai jegybank illegálisnak minősítette és betiltotta a kriptodeviza kibocsátásával történő tőkegyűjtést.

Már a kínai jegybanki rendelet közzététele után zuhanni kezdtek a kriptodevizák történelmi csúcson járó árfolyamai. Így például a bitcoin azóta értékének már 30 százalékát vesztette el.

A BTCC Chinán a bitcoin 18 százalékos mínuszban, 20 510 jüanon forgott csütörtökön.

A Bitstampon, amely egyike a 3 legnagyobb kereskedési forgalommal rendelkező kriptopénz tőzsdének a világon, 10 százalékkal ötheti mélypontra, 3426,92 dollárra esett a jegyzés. Szeptember 2-án még 5000 dolláron jegyezték a bitcoint.

A pánik átterjedt más kriptodevizákra is. Így például a bitcoin fő riválisa, az ether árfolyama 10 százalékkal esett a Coinmarketcap, a legnagyobb kriptovaluta adatbázis közlése szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!