A Bloomberg hírügynökség összefoglalója szerint az orosz jegybank akár az ország aranytartalékainak eladását is fontolóra veheti, ha nem sikerül a kamatemelésekkel megállítani a rubel gyengülését. Az orosz jegybank a múlt havi adatok szerint tartalékainak mintegy 10 százalékát tartotta aranyban, ez mintegy 1169,5 metrikus tonnányit jelent a nemesfémből. A bank egyik tisztségviselőjének az orosz törvényhozás számára készített beszámolójából kiderült, a jegybank november közepéig idén 150 tonna aranyat vásárolt.

Az orosz devizatartalékok a napokban ötéves mélypontra zuhantak, miután a jegybank eladásaival sikertelenül próbálta meggátolni a rubel értékvesztését. Erre eddig összesen 80 milliárd dollárt költöttek. A hírügynökség szerint az, hogy az ideges tőkepiaci hangulatban az arany árfolyama nem tudott emelkedni annak a jele, hogy a kereskedők arra számítanak, hamarosan az orosz jegybank eladásokba kezd az aranypiacon is.

Oroszország kritikus helyzetbe került a szankciók és az összeomló olajár hatására, s ez arra kényszerítheti őket, hogy mélyen az aranytartalékokhoz nyúljanak. Ha ez megtörténik, az arany tovább eshet - fogalmazta meg nem túl szofisztikált véleményét Kevin Mahn, a 150 millió dollárt kezelő amerikai Hennion & Walsh Asset Management szakértője.

A hírügynökség számításai szerint Oroszország 2005 óta megtriplázta aranytartalékait, amely jelenleg a két legnagyobb, az amerikai és a német tartalék mintegy 70 százalékát teszi ki az Arany Világtanács adatai szerint.

Az arany árfolyama
Kép: Alfatrader

Az oroszok még a szankciók alatt is növelték aranykészletüket, ez a tartalékeszközük baj esetére, s ha baj lesz, azonnal felhasználják - vélte Michael Widmer, a Bank of America londoni fémpiaci stratégája. Felhasználhatják arra, hogy készpénzhez jussanak, de természetesen fedezetként is - tette hozzá.

Vannak olyan piaci pletykák, amelyek szerint az oroszok már elkezdték az eladásokat, vagy legalábbis tárgyalásokat folytatnak erről - nyilatkozta James Cordier, az Opionsellers.com szakértője. Az olajárak nem kedvezőek számukra, így ha pénzhez akarnak jutni, ez lehet az egyik megoldás. Az arany árfolyama így további nyomás alá kerülhet Oroszország miatt - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!