BUX
39279

Örülhetnek a Richternél a gyenge forintnak

Rendkívül jó eredményt várnak a Richter második negyedévétől az elemzők, a társaság szerintük a múlt év hasonló időszakához képest több mint megháromszorozta nettó eredményét a június végén zárult negyedévben.

Almás Andor, 2010. július 30. péntek, 20:30

A pénteki Napi Gazdaság cikke A nettó profit a rendelkezésre álló hat eredményvárakozásból csupán egy esetben marad hajszállal 18 milliárd forint alatt, miközben a legderűlátóbb becslés eléri a 23 milliárd forintot.

A társaság, amely várhatóan a jövő hét elején teszi közzé gyorsjelentését (pontos dátumot a cég hagyományosan nem közöl, de az elmúlt negyedévek alapján augusztus 2-3-a a valószínű), árbevételét és üzemi eredményét illetően is valamivel gyengébben teljesíthetett a 2009 második negyedévénél, legalábbis az elemzők többségének várakozása szerint. Az eltérés azonban nem túl nagy, egyedül az üzemi eredmény esetében haladja meg a tíz százalékot a csökkenés. Ezt az elemzők szerint a továbbra is magas szinten levő kutatási költségek okozzák, amelyek a Cariprazine II. és III. kutatási fázisához kapcsolódnak.

A számok az idei év két negyedévét összehasonlítva már sokkal pozitívabb képet mutatnak, a konszenzus itt 26 százalékos javulásról tanúskodik az üzemi eredményben. A jó üzemi eredmény az elemzők szerint az amerikai piac jó teljesítményének köszönhető, amihez a stabil orosz piac járulhatott hozzá. Az amerikai piacokon a Bayer gyógyszerének generikus verziója, a Yaz - amelyet a Teva a vártnál korábban kezdett forgalmazni - adhatott lökést az eladásoknak. Rekordmértékű kifizetést viszont nem várnak erre a negyedévre. A társaság normál üzleti tevékenysége a várakozások alapján jelentősen javulhatott az első negyedévhez képest, de kismértékben elmarad a múlt év hasonló időszakától. A képet azonban árnyalja a nettó profit, amely mindkét időszakkal összehasonlítva hatalmasat javult, ez azonban némileg csalóka. A hatalmas nettó profitnak (a részvényenkénti eredmény konszenzusa az 1000 forintot is meghaladja) ugyanis közel a harmadát teszi ki a devizák átértékelése. Ez annak tudható be, hogy a Richternek hatalmasak a devizában tartott pénzeszközei, illetve a devizában fennálló követelései, amelyek a forint gyengülése miatt 7-8 milliárd forintra becsült pénzügyi eredményt hozhattak a gyógyszergyártónak. Ez a nyereség azonban nem realizált eredmény, a forint erősödése esetén teljes egészében el is úszhat. Ez történt 2009 hasonló időszakában is, amikor a gyógyszercég közel ugyanekkora, de ellenkező előjelű pénzügyi eredménnyel büszkélkedhetett.