Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Gazdaság cikke Például akkor is egy "újonc" ült a Fed élén, míg az ország irányítását szintén egy leszálló ágban lévő republikánus politikus második elnökségének végszakasza fémjelezte. Akárcsak most, húsz évvel ezelőtt is kifejezetten gyenge volt a dollár és ennek következtében szélesre nyílt a külkereskedelmi olló az USA és egy domináns ázsiai gazdaság között (akkor Japán, most Kína). Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan 1987-ben is szárnyaltak az olajárak a feszült közel-keleti helyzet okán, amelyben akkor Irán játszotta a fő szerepet (most Irak). De akárcsak most, akkoriban is aggodalomra adtak okot az Egyesült Államok kifejezetten gyenge ingatlanpiaci mutatói, valamint a hitelpiaci anomáliák (akkor a megtakarítások és kölcsönök terén, most a másodlagos jelzálogpiacon). Az októbert többen az év legfélelmetesebb hónapjának tartják, hiszen a jelentősebb tőzsdekrachok, mint az 1929-es, illetve a 1987-es, de a kisebb összeomlások, mint az 1998-as, 2000-es és 2002-es is, ebben a hónapban következtek be, így érthető a befektetők aggodalma. S míg általában szeptemberben sokkal rosszabbak a havi tőzsdei teljesítménymutatók, az egy napra koncentrálódó zuhanások rendre októberben történtek. Várható-e az idén valami hasonló? Nem feltétlenül kell egy újabb fekete hétfőtől rettegni, aki ugyanis akar, legalább annyi különbséget fel tud sorolni az 1987-es helyzet és a mostani között, mint ahány hasonlóságot a pesszimisták találnak. A kamatok most például többéves mélypontokat súrolnak, akkoriban azonban kifejezetten magasan voltak. Az egyesült államokbeli infláció jelenleg viszonylag alacsony (bár ez a trend a Fed kamatvágása és az esetleges további csökkentések esetén, illetve a magas olajárak miatt még romolhat), és az alapvető gazdasági mutatók is stabilnak tűnnek. Egy további fontos tényező, hogy húsz évvel ezelőtt a cégek papírjai a P/E-jüket (az árfolyam és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) tekintve jelentősen felülárazva forogtak, míg jelenleg bőven van tere ezen mutató emelkedésének. Hasonlóságok „Újonc” a Fed élén Leszállóágban lévő republikánus második elnökségének végszakasza Alapvetően erős értéktőzsdék Kifejezetten gyenge dollár Nyíló külkereskedelmi olló az USA és egy domináns ázsiai gazdaság között (akkor Japán, most Kína) Szárnyaló olajárak Feszült közel-keleti helyzet Irak és Irán főszereplésével Kifejezetten gyenge ingatlanpiaci mutatók az Egyesült Államokban Komoly hitelpiaci gondok (akkor a megtakarítások és kölcsönök terén, most a másodlagos jelzálogpiacon) Különbségek A kamatok mostanság többéves mélypontot súrolnak, akkoriban azonban kifejezetten magasan voltak Az egyesült államokbeli infláció viszonylag alacsony (bár ez trend a Fed kamatvágása és esetleges további csökkentése esetén, illetve a magas olajárak miatt még romolhat) A jelenlegi alapvető gazdasági mutatók stabilnak tűnnek. 1987-ben a cégek papírjai a P/E-jüket (az árfolyam és az egy részvényre jutó nyereség hányadosa) tekintve jelentősen felülárazva forogtak, míg jelenleg még van ebben az értékben mozgástér

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!