Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe minimális pluszban kezdte napot, ám később ez bizonyult napi mélypontjának: itt áradni kezdett, és a csúcstámadás a zárószakaszig folytatódott. Az első hullám délig tartott és 19 500 pontig vitte az indexet, majd a négy órakor kezdődő második emelkedés egészen 19 706 pontig tartott. Ennél a napi maximumnál csak egy lehelletnyivel alacsonyabban, 19 632 ponton zárt végül a BUX, ami 2,2 százalékkal magasabb a csütörtöki zárószintnél. Az idei átlagnál valamivel élénkebb, tízmilliárd forintot meghaladó forgalom támogatta a lendületes erősödést. A magyarázat a globális hangulatjavulásra kézenfekvő: az egész héten várt amerikai munkaerőpiaci adat a várakozásoknak nagyjából megfelelő, és ellentmondásos lett, ami inkább arra utalhat, hogy a Federal Reserve hosszú ideig érintetlenül hagyja a piacok által nagyon kedvelt eszközvásárlási programját.

A blue chipek mind emelkedtek, de leginkább a nemzetközi hangulatra mindig nagyon érzékeny OTP tudta a legjobban meglovagolni a globális kockázatvállalást. A bankpapír 4,2 százalékkal 5050 forintra emelkedett a hét végére. A Magyar Telekom egy forinttal 359 forintra, a Mol pedig egy százalékkal 16 890 forintra mászott felfelé. A Richter csütörtökön nagyobbat esett a lehulló osztalékszelvényének értékénél, ezt azonban most visszaszerezte, hiszen 2,2 százalékkal egészen 35 570 forintig erősödött. Nem maradt le a másik gyógyszerpapír, az Egis sem, amely 2,8 százalékot száguldott, az utolsó kötés 21 290 forinton született. A részvénypiac több szereplőjével nem kereskedtek érdemi forgalomban, és a komolyan vehető papírok között nagyobb mozgás sem volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!