Párizs esik, London emelkedik

Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken: Frankfurtban és Londonban stagnálással egyenértékű halovány pluszban, Párizsban pedig mérsékelt mínuszban indult a kereskedés.
Papp Zsolt, 2017. április 21. péntek, 09:15

A frankfurti DAX-index 0,73 ponttal, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index pedig 0,96 ponttal emelkedett, míg a párizsi CAC-40 index pedig 15,41 ponttal, 0,31 százalékkal esett a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 6,13 ponttal, 0,18 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor- írja az MTI.

Az eurót 1,0724 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,07 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára kissé emelkedik.
Az észak-tengeri Brent júniusi szállításra hordónként (159 liter) 53,05 dollárba került, 6 centes, 0,11 százalékos pluszban forgott az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára júniusi szállításra hordónként 7 centtel, 0,14 százalékkal, 50,78 dollárra nőtt.

Csütörtökön nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,06 százalékkal, 7118,54 pontra, a frankfurti DAX-index 0,09 százalékkal, 12 027,32 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,48 százalékkal, 5077,91 pontra nőtt. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,65 százalékkal, 3443,13 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,18 százalékkal, 1483,74 pontra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK