Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Brutális lökést adott ma reggel a Raiffeisen árfolyamának, hogy tegnap késő este a menedzsment közleményben is megerősítette: nem terveznek tőkeemelést. Sőt, Oroszország bőven nyereséges náluk, február 9-én pedig fontos intézkedéseket fognak bejelenteni. Jelenleg 10,5 százalékos pluszban jár az árfolyam a tegnapi történelmi mélypont után - írja a Portfolio.hu.

Nem ismerte a piac a Raiffeisen év végi tőkehelyzetét, hiszen a gyorsjelentés csak márciusban, annak előzetes változata pedig február 9-én fog megjelenni. A bank talán ezért is, illetve az árfolyam alulteljesítésére reagálva közölte: alapvető (common equity tier 1) tőkemutatója körülbelül 10 százalékos, teljes tökemegfelelése (total capital ratio) pedig 15 százalék felett van. Ezzel a bank kényelmesen teljesíti a szabályozói tőkekövetelményeket.

A közlemény megerősítette, hogy tőkeemelést nem terveznek. Több se kellett a tőkeemelés hígító hatásaitól tartó piacnak: 17 százalék fölött is tartózkodott, jelenleg pedig 14 százalék környékén jár a részvényárfolyam a bécsi tőzsdén. A pozitív fogadtatásra csak rátehetett egy lapáttal, hogy a menedzsment azt is közölte: a bank kockázatokkal súlyozott eszközértékét (RWA) legalább 20 százalékkal szeretnék csökkenteni. Ez szintén a tőkeemelés valószínűségét csökkenti, hiszen javítja a bank tőkemutatóit. A közlemény szerint a Raiffeisen a fenntarthatóan profitábilis üzleti területekre akar koncentrálni.

És ez még nem minden: a bank azt is közölte, hogy 2014-ben bőven 300 millió euró feletti nyereséget fognak jelenteni Oroszországra vonatkozóan, és 2015-ben is pozitív eredményeket várnak Oroszországban. A spekulációkkal szemben nincs szó az orosz leánybank eladásáról.

A tervezett intézkedéseket az előzetes, nem auditált éves számokkal együtt február 9-én közli a bank - tartalmazza a közlemény laptársunk írása szerint.

A Raiffeisen árfolyama
Kép: www.markers.hu

A mai nagy emelkedés ugyanakkor technikailag még nem jelez fordulatot a részvény régóta tartó masszív lejtmenetében. A befektetők körében népszerű mondás szerit a döglött macska is nagyot pattan, ha elég magasról dobják. Ez annyit jelent, hogy egy-egy régóta túladott részvény, termék néha képes heves pozitív korrekciót produkálni, a nélkül, hogy tartósabb kedvező fordulat következne be az árfolyamát jellemző trendben. Ennek lehetőségét a mostani helyzetben első körben a jelenleginél 30 százalékkal magasabb árfolyam mellett, 13 euró felett kellene először fontolóra venni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!