Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A BÉT mutatója főként az OTP 3,5 százalékos zuhanásának köszönhette visszaesését, amihez a Matáv 1 százalékos süllyedése is hozzájárult. Ezzel szemben a Mol közel egy százalékkal, míg a Richter 0,3 százalékkal növelte értékét. Egyelőre tartani tudta pénteken 12 százalék feletti árfolyamát a forint, annak ellenére, hogy a vártnál rosszabb első negyedéves GDP adat miatt a nyitást követően ismét süllyedni kezdet a hazai fizetőeszköz kurzusa. Csendes kereskedési nappal zárta a hetet az állampapírok másodlagos piaca, befektetőket vélhetően jobban lekötötte a kezdődő foci vb, mint az adásvétel. A mai kormányülésen született döntés szerint szeptembertől átlagosan 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, s adómentes lesz a minimálbér. Júliusban a nyugdíjasok hozzájutnak az egyszeri kiegészítéshez. A kormány több, az Orbán-kabinet utolsó napjaiban hozott intézkedést is felülvizsgál, amelynek eredménye a döntések visszavonása is lehet. Az MFB-nél és az Országimázs Központnál azonnali hatállyal vizsgálat indul. A Legfőbb Ügyészség (LÜ) az ORFK előterjesztésére négy hónappal, október 3-áig hosszabbította meg a nyomozás határidejét a Postabank-ügyben - értesült az MTI. A gazdasági és közlekedési tárca vezetője felmentette tisztségéből Gansperger Gyulát, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. elnök-vezérigazgatóját, valamint a cég teljes igazgatóságát. Gansperger korábban az ÁPV Rt. elnöke volt. Az előzetes adatok szerint májusban 2 százalékra csökkent az infláció a 12 tagú Európai Monetáris Unióban. A végleges adatot június 18-án teszik közzé. Az áprilisi 2,4 százalékos szinthez képest a vártnál gyorsabb csökkenés vélhetően megnyugtatólag hat majd az Európai Központi Bank június 6-án esedékes soron következő ülésén résztvevő gazdasági vezetőkre. Az Egyesült Államokban az első negyedévben a végleges adatok szerint - a várakozásoknak megfelelően - 8,4 százalékkal nőtt a mezőgazdaságon kívüli ágazatok termelékenysége. Ilyen ütemű növekedésre közel 19 éve nem volt példak, s jócskán meghaladja a negyedik negyedévi 5,5 százalékot, viszont elmarad az előzetes becslésben szereplő 8,6 százaléktól. A michigani egyetem által számított amerikai fogyasztói bizalmi index májusi értéke a várt 96 ponttal szemben 96,9 pont lett. A feldolgozóipari termelés gyorsuló növekedésére utal Chicago körzetének beszerzési menedzserindexe. A mutató májusi értéke a kibocsátás csökkenését/bővülését elválasztó 50 pontos határt jóval meghaladva 60,8 pont lett, ami jobb az áprilisi 54,7 pontnál, s kedvezőbb a Bloomberg prognózisában szereplő 55 pontos várakozásnál is. Az amerikai ipar egészéről is kedvező hír érkezett, a megrendelésállomány áprilisban a márciusi 0,4 százalék után a várt 0,7 százalék helyett 1,2 százalékkal nőtt. Az első negyedévben - éves összevetésben - 6 százalékkal nőtt a kanadai bruttó hazai össztermék, vagyis a GDP-bővülés üteme jócskán felülmúlta a Bloomberg prognózisában szereplő 5,4 százalékos várakozást, illetve a negyedik negyedévi 2 százalékos ütemet. Az AT&T Corp. amerikai telekommunikációs óriásvállalat pénteken megerősítette, hogy a következő hét folyamán 2,25 milliárd dolláros tőkeemelést hajt végre - adta hírül a Reuters. A vállalat vezetősége korábban azt hangoztatta, hogy részben részvények vagy egyéb értékpapírok kibocsátással kívánják finanszírozni a cég kanadai részlegével szemben fennálló 3,2 milliárd dolláros tartozását, ami a leányvállalat egy részének felvásárlásából keletkezett. A szövetségi értékpapír és tőzsdefelügyelet egyébként korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az értékpapírok tervezett kibocsátása károsan befolyásolhatja az AT&T részvényeinek árfolyamát. A GlaxoSmithKline Plc (GSK) részvényeinek kurzusa nagyot esett annak betudhatóan, hogy meg nem erősített híresztelések szerint a vezető európai gyógyszergyártó megvásárolná riválisát, a Bristol-Myers Squibb Co.-t - jelentette a Reuters a New York Timesre hivatkozva. Amennyiben megvalósul az ügylet, azzal a világ legnagyobb gyógyszergyártó csoportja jöhet létre 190 milliárd dollár körüli piaci értékkel és évi 48 milliárd dollár forgalommal. A Lehman Brothers lefelé módosította a finn Nokia idei és jövő évi eladásaira, illetve forgalmára vonatkozó prognózisát, ám továbbra is vételre ajánlja a Nokia-részvényeket - adta hírül a Bloomberg. A Lehman elemzői a korábban várt 32,6 milliárd euró helyett az idén 31,4 milliárdos forgalmat prognosztizálnak, a jövő évi várakozásukat pedig 36,1 milliárdról 34,6 milliárd euróra csökkentették.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!