PÉNTEK ESTI ÖSSZEFOGLALÓ

Estére mérsékelték veszteségeiket a vezető nemzetközi részvényindexek, ám az európai mutatók így is csinos mínuszt hoztak össze. Az Intel-előrejelzésnek betudható eladási hullám csitult, a Dow Jones és az S&P-500 már fél százaléknál kisebb csökkenést mutatott, miközben a Nasdaq közel másfél százalékkal állt csütörtöki záróértéke alatt. A BUX pénteken nyolcezer pont alatt fejezte be a kereskedést, a forint pedig gyengült a bankközin devizapiacon.
Ádám Viktor, 2002. június 7. péntek, 20:13

A BUX-ot főként az OTP és a Matáv gyengítette, s végül 1,2 százalékos veszteséggel 7 977,9 ponton zárt. A parkett forgalma a héten megszokottnál élénkebb volt, ám ez kizárólag az OTP-re született nagy volumenű kötéseknek volt betudható, hiszen a bankpapírokból több mint ötmilliárd forintnyi fordult meg a börzén.

A hazai fizetőeszköz árfolyama lényegében visszasüllyedt az egy nappal korábbi szintre, és az intervenciós sáv közepétől 12,41 százalékra fejezte be a kereskedést. A kamatemelési várakozások miatt euró 242 forint közelébe emelkedett, a dollár viszont 256 forintra esett.

Ahogyan az már korábban sejthető volt, elmarad az idén júliusra várt 5 százalékos, tb-támogatott gyógyszerek termelői árát érintő emelés, így arra legkorábban jövő januárban kerülhet sor. Csehák Judit a mai kormányülést követően kijelentette, hogy indokoltnak tartják a gyógyszergyártókkal tavaly kötött, három évre szóló megállapodás felülvizsgálását. A pénzügyminiszterrel együtt már a jövő héten tárgyalásokra hívja az egyezséget aláíró társaságokat, amelyekkel négy évre szóló keretmegállapodást szeretnének kötni.

A kormány elfogadta a száznapos program végrehajtásához szükséges törvénymódosító csomagot, melyet a jövő kedden terjesztenek az Országgyűlés elé. László Csaba pénzügyminiszter a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a száznapos program végrehajtása nem módosítja az államháztartás erre az évre tervezett 3,2 százalékos GFS szerinti GDP-arányos hiányát.

A Dunaferr Rt. a tavalyi, 8,6 milliárd forint adózás előtti veszteség után az idei első negyedévben 5,4 milliárd forintos mínuszt produkált, a tervezettől 8 milliárd forinttal elmaradó árbevétel mellett - derül ki a társaság közleményéből.

Az elmúlt hónapban ugyan a vártnál kevesebb, 41 ezer új munkahely keletkezett az Egyesült Államokban, általános meglepetésre a munkanélküliségi ráta mégis csökkent, február óta először. Az állástalanok aránya az áprilisi 6 százalékról 5,8 százalékra mérséklődött, miközben az elemzők egytized százalékpontos emelkedést vártak.
Áprilisban a várt 0,1 százalékos bővülés helyett 0,7 százalékkal csökkentek az amerikai nagykereskedelmi készletek, az eladások viszont 1,6 százalékkal nőttek. A készletek márciusi stagnálásáról szóló adatot 0,1 százalékos mérséklődésre módosították.

Míg a tech-szektor befektetőinek az Intel miatt van rossz napjuk, a biotechnológiai vállalatok részvényeseinek a Biogen profitfigyelmeztetése okoz kellemetlen meglepetést. A társaság lefelé módosította mind a folyó negyedévre, mind pedig az év egészére vonatkozó eredményvárakozását.

Egy nagyobb európai távközlési cég tárgyalásokat folytat a csődbe jutott KPNQwest képviselőivel a vállalat kulcsfontosságú, belgiumi központú E-Bone internet protokol hálózat megvásárlásáról - jelentette a Reuters. Az E-Bone-t jelenleg - forráshiány miatt - bezárás fenyegeti, s amennyiben ez megtörténne, jelentősen lassulna az európai internetforgalom.
Ide kapcsolódik, hogy a Wall Street Journal értesülései szerint a Lehman Brothers Holding által vezetett konzorcium hetek óta tárgyal a KPNQwest közép-európai érdekeltsége, a GTS Central Europe cégcsoport megvásárlásáról.

A brit Rover érdeklődik a masszívan veszteséges varsói Daewoo-FSO autógyár eszközeinek megvásárlása iránt - mondta a Reuters hírügynökségnek a lengyel gazdasági miniszter. A lengyelországi üzem azt követően "árvult el", hogy a General Motors megvásárolta a csődbe jutott dél-koreai anyavállalat, a Daewoo Motor főbb üzemeit, ám a varsói - anno 125-ös Polski Fiatokat gyártó - egységre nem tartott igényt.

A Merrill Lynch ma bemutatta új részvényértékelési rendszerét, illetve az értékpapírpiaci elemzői számára kidolgozott, teljesítmény-alapú kompenzációs szisztémát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK