BUX
38744

PKN-Mol: lesz-e fúzió?

Míg a PKN Orlen vezérigazgatója szerint a következő két évben aligha várható a cég régiós partnereivel történő fúziós tárgyalások felújítása, addig a Mol vezére korábban - igaz, hosszú távon - teljes összeolvadás lehetőségéről beszélt.

NAPI Online, 2005. január 10. hétfő, 14:18

A PKN Orlen az elkövetkező két évben aligha tér vissza ahhoz a tárgyaló asztalhoz, melynél regionális partnereivel történő esetleges egyesülése a téma - jelentette ki egy rádióinterjúban a lengyel olajvállalat vezérigazgatója. Igor Chalupec ezzel a Mol Rt.-vel folyó tárgyalásokra, illetve arra utalt, hogy az OMV korábban felajánlotta, kisebbségi részesedést vásárolna a lengyel cégben. Az internetes hírforrások által idézett MTI-beszámoló szerint Chalupec úgy véli: először a cég értékét kell megnövelni, s csak ezután lehet regionális együttműködésről, stratégiai szövetségről tárgyalni. A vezérigazgató egyébként túlzónak minősítette azokat a becsléseket, melyek szerint a PKN-nek 4 milliárd zlotyt (közel 1,3 milliárd dollárt) - a korábban tervezett ár dupláját - kellene fizetnie a cseh Unipetrol állami kézben lévő 63 százalékának megvásárlásáért.

Chalupec szavai némileg ellentmondani látszanak a Mol elnök-vezérigazgatójának korábbi kijelentéseinek. A Mol érdekelt a kapcsolatok szorosabbra fűzésében a PKN Orlennel és ez a távoli jövőben akár teljes fúzióhoz is vezethet - írta december végén a Rzeczpospolita című lengyel lap Hernádi Zsoltra hivatkozva. Hernádi szerint a két cég már most is együtt tud működni a különböző piacokon és ez - igaz, csak hosszú távon - akár teljes összeolvadáshoz is vezethet.