BUX
38228

Pluszban zárt New York

Erősödtek csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, ugyanis az amerikai befektetők is kedvezően fogadták, hogy az Európai Központi Bank (ECB) délután csökkentette alapkamatát, és lazább monetáris politika folytatása mellett kötelezte el magát.

MTI-Eco, 2014. június 5. csütörtök, 23:15

Ha Európában megerősödik a gazdasági növekedés, az Amerikának is jó hír a szoros kereskedelmi kapcsolatok miatt, így komoly figyelmet kapott az ECB döntése a potenciális gazdaságélénkítő hatásai miatt. Az amerikai részvénypiacon jól teljesítettek a technológiai és internetes cégek papírjai. A nap végére a Dow Jones indexe 0,59 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,65 százalékkal, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,05 százalékkal erősödött.