Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BUX 0,47 százalékkal csökkenve, 22 384,05 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül mindössze egynek az árfolyama erősödött a héten.

Hétfőn a BUX egész nap alulteljesítő volt az európai indexekhez képest, végül kis mínuszban zárt. Ez azzal volt magyarázható, hogy a nagy papírok közül a Richter és a Mol negatív tartományban fejezte be a kereskedést, míg az OTP és a Magyar Telekom jobb teljesítménye csak a gyengülés mérséklésére volt elegendő. A 6,4 milliárd forintos forgalom a második legjobb volt a héten.

Kedden a BUX-index 0,45 százalékos emelkedéssel felülteljesítette a nemzetközi részvénypiacokat, ahol inkább korrekció volt tapasztalható. Érdemi elmozdulást a Magyar Telekomnál lehetett érzékelni, amiben közrejátszhatott, hogy - újsághírek szerint - mindössze 100 ezer ügyfél utasította el a kétoldalú szerződés módosítást, esetükben nem tudott díjat emelni a társaság. A 9,8 milliárdos napi forgalom volt a csúcs a héten.

Szerdán mérsékelten csökkent a BUX értéke. A BÉT-en leginkább a magyar olajrészvények értéke mérséklődött, mintegy másfél százalékkal. Az OTP- és a Richter-papírok kevesebb, mint egy százalékot veszítettek az értékükből. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, amely erősödött. A forgalom 4,5 milliárdra esett vissza.

Csütörtökön csendes volt a kereskedés a nemzetközi piacokon és a magyar tőzsdén is. A BUX enyhe mínuszban zárt, az átlagosnál alacsonyabb, 4,7 milliárd forint volt a forgalom. Kis mozgás volt jellemző a hazai börzére.

Pénteken az alacsony - mindössze 3,2 milliárdos - forgalom miatt semmilyen tendenciát nem lehetett felfedezni a BÉT-en. Az árfolyamokat a jelen lévő kevés vevő, illetve eladó befolyásolta.

A Mol árfolyama 170 forinttal, 1,16 százalékkal 14 530 forintra esett. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,36 százalékkal 5800 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,76 százalékkal 409 forintra emelkedett. A Richter-papírok árfolyama 7 forinttal, 0,16 százalékkal 4319 forintra esett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1691,08 ponton zárt pénteken, ez 19,41 pontos, 1,1 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!