Ráijesztett a befektetőkre Japán

Az utóbbi napokban hajmeresztő zuhanást mutatott be a legnagyobb japán tőzsdeindex, a Nikkei 225, amivel teljes májusi emelkedését annullálta. A heves korrekció minden bizonnyal összefügg az állampapírpiac körüli bizonytalansággal.
Kasnyik Márton, Beke Károly, 2013. május 28. kedd, 10:39

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A múlt hét közepén kezdődött a japán tőzsde vesszőfutása, amikor a Fed kötvényprogramjának leállításáról szóló hírek és a vártnál gyengébb kínai makroadat bizonytalanította el a befektetőket. Azóta a Nikkei 225 index több mint tíz százalékot veszített értékéből és a kedélyek hétfőn sem nyugodtak meg. Az árfolyamok zuhanásában az is szerepet játszik, hogy a Bank of Japan (BoJ) egyes vezetői gyakran egymásnak − és különösen önmaguknak − ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, a hét első napján például Kuroda Haruhiko elnök beszélt arról, hogy a japán pénzügyi rendszer a kötvényhozam jelentős, akár 1−3 százalékos emelkedését is átvészelné, ha az növekedéssel párosulna. A nyilatkozat után a jen erősödésnek indult, ami automatikusan a részvénypiac további esésével járt.

Ezt megelőzően tavaly november óta mintegy ötven százalékkal emelkedett a Nikkei index értéke, szerintem most ennek a korrekcióját látjuk, aminek a hevessége nem természetes − fogalmazott Kuti Ákos. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a következő hetekben várhatóan újra az emelkedés útjára áll a részvénypiac, bizonyára lesznek olyan napok, amikor látszólag hír nélkül emelkedik majd három-négy százalékkal a mutató. Azt ugyanakkor Kuti is elismeri, hogy a kommunikációban még sokat kell javulnia a japán jegybanknak. Szerinte a szerencsétlen nyilatkozatok oka az is lehet, hogy mostanában jobban figyel a piac a BoJ eseményeire, és a megszólalóknak nem mindig van kellő tapasztalatuk az ilyen helyzetekben. Az Equilor elemzője szerint a jelenlegi optimista piaci hangulat azon alapul, hogy a BoJ és a Fed is laza monetáris politikát folytat. Ugyan a japán jegybank lazítása arányaiban nagyobb, mint a Fed hasonló kötvényvásárlási programja, de a globális hangulatra a jövőben nagyobb hatással lehetnek az Amerikából érkező hírek a program lassításáról vagy leállításáról − tette hozzá.

 


Napi grafikonok

 

Az is elképzelhető, hogy a piac valójában csak a hosszú távon várhatóan emelkedő kamatszintekhez próbál alkalmazkodni − ezt állítja a Société Générale elemzője, Kit Juckes. A tízéves japán kötvényhozam április elején még 0,3 százalék közelébe esett a másodpiacon, azóta azonban élesen emelkedni kezdett és már újra 0,8 százalék környékén jár − persze az ország GDP-jének duplájánál is magasabb adósságállomány fényében nehezen elképzelhető, hogy milyen magasan állna, ha a BoJ nem vásárolná masszívan a papírokat. Elemzők egyre inkább úgy látják, hogy könnyen elmehet másfél százalékig a japán irányadó kötvényhozam, ami ugyan még bőven fenntartható, de ennek − a piac gigantikus mérete miatt − komoly hatása van a többi eszközosztályra is, és különösen a japán részvényekre.

Topixra kellene cserélni a Nikkeit?
Sok elemző elégedetlenkedik a hagyományos japán vezető részvényindex, a Nikkei 225 súlyozásán. A részvénykosárban például tízszázalékos a Fast Retailing súlya, tehát kétszer akkora, mint a piaci kapitalizáció alapján öt legnagyobb japán vállalat együttes aránya. Ez azért van, mert a Nikkei komponenseit az árfolyamváltozással súlyozzák (a Dow Jones ipari átlagához hasonlóan), az index azonban már annyira deformált, hogy a Bloombergnek nyilatkozó kereskedők szerint egyértelmű, hogy a ruházati kiskereskedőt a Nikkei manipulálására is használják. Az S&P−500-hoz hasonlóan a piaci kapitalizáció alapján összerakott Topix jó pár befektető szerint sokkal pontosabb képet ad a japán részvénypiacról.

Hétfőn tovább nehezítette a japán piac helyzetét, hogy megjelent a BoJ legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, melyből kiderült, hogy a döntéshozók egy része nem hisz abban, hogy 2016 tavaszáig elérhető a kétszázalékos inflációs cél. Arról korábban is lehetett hallani, hogy néhányan nem várják az árak emelkedését, azonban ezzel gyakorlatilag a jegybank és a kormány lazításának kimenetelét kérdőjelezik meg, illetve burkoltan szembe mennek a Kuroda elnök által képviselt irányvonallal. Japán elemzők szerint a legfontosabb az lenne, hogy a BoJ minél előbb felszámolja a volatilitást a piacon, hiszen a napról napra ingadozó árfolyamok elriasztják a befektetőket. Nem véletlen, hogy a hírek szerint szerdára fontos tanácskozásra hívták a kötvénypiac legnagyobb szereplőit a kötvényvásárlási program finomhangolása ügyében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkitaati, 2013.05.28 10:51

Be fog dőlni Japán ?..na abból lesz még csimm-bumm cirkusz a világban,ugye?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html