Rossz napja volt a Molnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,34 százalékos csökkenéssel, 38 615,11 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A legnagyobb mértékben a Mol esett, de az OTP is jelentősen gyengült, árfolyama 10 ezer forint alá süllyedt.
Szepesi Anita, 2017. november 15. szerda, 18:05

Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1-en a kereskedésről elmondta: a reggeli, viszonylag enyhe eladási hullám egy komolyabb esésben csúcsosodott ki délutánra. Miközben a nemzetközi tőzsdék közül az amerikai és a német piacon fél százalék körüli mínuszban kereskednek, a BUX közel másfél százalékot esett. A blue chipek között a nap vesztese a Mol, amely nagyon megsínylette az olaj árának közel 1 százalékos esését - írta az MTI.

A Mol árfolyama 2,66 százalékkal 3068 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1,49 százalékkal 9950 forintra esett, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,63 százalékkal 470 forintra gyengült, forgalma 260,7 millió forint volt.

A Richter-papírok 0,32 százalékkal 6932 forintra erősödtek, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK