BUX
39279

Rosszul teljesített az Émász

Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. árbevételének 4,53 százalékos csökkenése mellett, az IFRS szerinti előírások szerint 41,3 százalékkal kisebb eredményt ért el az első félévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

MTI-Eco, 2011. szeptember 1. csütörtök, 09:53

Az Émász 46,8 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az első fél évben, szemben az előző év első félévében mért 49 milliárd forinttal.

Az üzemi eredmény 24,8 százalékkal 5 milliárd forintra esett vissza. Az adózás utáni eredmény 5,6 milliárd forintot tett ki, ez 3,9 milliárd forinttal (41,3 százalékkal) kisebb a tavalyi első féléves adatnál.

A fizetett energiaadó összege 94,9 millió forint volt, amely a bázisidőszakhoz viszonyítva 16 százalékkal csökkent. A változást az értékesített villamos energia mennyiségének csökkenése okozta.

A társaság az első félévben 1028 GWh villamos energiát forgalmazott, ez 6,0 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi. A gyorsjelentés megállapítja, hogy a csökkenés hátterében alapvetően a csoporton belüli mozgások húzódnak meg, de a gazdasági válság hatása sem elhanyagolható. A liberalizált piacon érvényesülő árverseny is folyamatos kihívást jelent, amely különösen a nagyfelhasználók fluktuációjában nyilvánul meg.

Az Émász részvényei a BÉT B kategóriájában forognak. A szerdai kereskedésben a papír árfolyama stagnált, a záróár 16 320 forint volt. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 22 500 forint, a legalacsonyabb 16 005 forint volt.