Schobert Norbi: nagy siker a részvényjegyzés

A jegyzés eddig az utóbbi évek legsikeresebb jegyzése, a védjegyek pedig ingyen vagy jelképes áron a társaság tulajdonába kerülnek az első közgyűlésen - adott választ a befektetőket és a sajtót leginkább foglalkoztató kérdésekre Schobert Norbert a Norbi Update Lowcarb Nyrt. sajtóbeszélgetésen.
Napi.hu, 2014. szeptember 16. kedd, 16:13

Mindenféle feltétezések jelentek meg a sajtóban, ezeket szeretném tisztázni - mondta Schobert Norbert, a Norbi Update Lowcarb Nyrt. igazgatótanácsának elnöke sajtótájékoztatóján. Mind a 13 védjegyet be fogjuk vinni térítésmentesen az első alaptőke-emelésről döntő közgyűlésen a cégbe - jelentette be a jelenleg is folyó, nagy média visszhangot kiváltó nyilvános részvényértékesítéssel kapcsolatban. Rendkívüli tájékoztatás erről nem lesz, de ezen a sajtótájékoztatón erre egyértelmű ígéret ez a kijelentés - tette hozzá.

Soha nem tettem utalást arra, hogy Andre Agassi mekkora díjazást kap, ezért nem igazak azok a feltételezések, hogy a tőkeemelésből befolyó teljes összeget a díjazása vinne el. Agassi arra vállalt kötelezettséget, hogy három évig arca lesz a cégnek, és feleségével együtt szándékukban áll belépni a társasába, erről írásos szándéknyilatkozat van - mondta el Schobert.

Minimálisan tehát egy hároméves együttműködést, maximálisan pedig egy sokéves tulajdonosi kapcsolatot tartogathat a mostani részvényértékesítés.

Az osztalékból szeretnénk pénzt keresni, de nem a pénz az első, akkor már eladtuk volna, mert korábban is volt már rá vevő - jelentette ki a fitnesz guru. A rejtélyes vevőjelöltekről sokat nem árult el, csupán annyit, hogy az egyikük orosz volt.

Ezidáig az elmúlt évek legsikeresebb jegyzése a most folyó Norbi Update Lowcarb jegyzése Schobert szerint, igaz pontosabb számok nem hangzottak el a sajtótájékoztatón.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK