BUX
39279

Sokat köszönhet a Samsungnak az Apple

A várakozásoknál kedvezőbb lett az Apple negyedéves gyorsjelentése. A céget megint csak az iPhone-ok húzták, elemzők szerint ebben szerepet játszott a Samsung Galaxy 7-esek szeptemberi visszahívási akciója is. Ez ugyanis sokakat az Apple termékek felé fordított.

Lovas-Romváry András, 2017. február 1. szerda, 08:49

A várakozásoknál kedvezőbb negyedéves számokat közölt az Apple tegnap zárás után megjelent gyorsjelentésében. A cég az év utolsó három hónapban 17,9 milliárd dolláros nettó eredményt ért el az egy évvel korábbi 18,4 milliárd dollár után - írja a Marketwatch.

Az árbevétel 78,35 milliárd dollárra nőtt, ez jelentősen meghaladja az egy évvel korábbi 75,9 milliárd dollárt, de magasabb az elemzők által várt 77,3 milliárd dollárnál is.

A cég összesen 78,3 millió iPhone-t adott el az ünnepek miatt jellemzően nagyon erős negyedévben, az elemzők 77 millió darabbal számoltak. Az első piaci kommentárok szerint az erős iPhone eladási számokhoz nagyban hozzájárulhattak a Samsung Galaxy 7-esek körüli problémák is, a nagy riválisnak ugyanis tavaly szeptemberben vissza kellett hívnia a sorozatot az esetenként túlhevülő és ezért veszélyes akkumulátorok miatt.

A szolgáltatások és szoftverek értékesítéséből származóbevételek 7,17 milliárd dollárra nőttek 6,01 milliárdról.